Az Európai Unióban Magyarországon a legmagasabb a tüdőrák okozta halálozások aránya – a halálok negyedéért felelős ez a betegség. Az igazán rossz hír viszont az, hogy ez a statisztika teljesen beleillik az elmúlt évek tendenciájába.

Magyarország ugyanis már hosszú évek óta veri a mezőnyt ezen a téren: éveken át az első helyen végeztünk az ezekhez hasonló listákon. Bár tény, hogy míg néhány éve még „egyeduralkodók” voltunk a tüdőrákos halálesetek számát illetően, azóta már „visszaestünk az élbolyba” – bár az öreg kontinensen még így is első helyen vagyunk.

Egy térkép 2014-ből, amelyen kicsi országunknak különleges figyelmet szentelnek

Öröm az ürömben, hogy Magyarországon valamelyest csökkent a dohányzók aránya az utóbbi időben, de így is a felnőtt népesség 27,5 százaléka rendszeresen dohányzik Magyarországon. Ez az arány nem mondható alacsonynak, ugyanakkor több európai ország – Ausztria, Csehország, Belgium, valamint néhány délszláv állam – is ver minket e téren. Érdemes hozzátennünk, hogy a dohányzás nem feltétlenül vezet tüdőrákhoz – viszont a tüdőrákos megbetegedések közel 90%-a hozható összefüggésbe a dohányzással.

A dohányzás ugyanakkor gyengíti az immunrendszert, impotenciát, idült légúti betegségeket és ínygyulladást okozhat, valamint összefüggésbe hozható a csontritkulással, a fekélybetegségekkel, az alacsony termékenységi szinttel, továbbá legalább 17 ráktípus kialakulásában játszik szerepet.

A dohányzás továbbá jelentős környezetszennyezést is okoz:

eddig a világ erdeinek 4 százalékát pusztították el a dohánytermelés érdekében,

a dohányipar pedig 2 milliárd tonna szilárd hulladékot termel évente – csak Magyarországon 220 vagont töltenének meg évről évre a visszamaradt csikkek. A cigi a világon évente hatmillió ember életét oltja ki, és ha a jelenlegi tendencia folytatódik, ebben az évszázadban több mint egymilliárd ember halálát fogja okozni. A cigit nagyon nehéz letenni, jól tudjuk. De ez egy olyan harc, amelybe sosem késő belefogni.

 

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés