A Los Angeles-i forgalom világszerte híres, vagy inkább hírhedt, ugyanis az amerikai nagyvárosban tököltek az utakon legtöbbet a torlódások miatt 2016-ban a világon. Egy átlagos sofőr tavaly 104 órát ült a dugókban LA-ben – ez naponta 17 percet jelent, ami mondjuk egy átlagos szexuális együttlét időtartamának felel meg.

Ennek a súlyát csak akkor érezhetjük át még jobban, ha hozzátesszük, hogy a második helyen álló Moszkva (91 óra) és a bronzérmes New York (89 óra) hátránya is igen jelentős – utóbbinak már 15 óra a lemaradása az éllovastól.

Szóval lehet, hogy az angyalok városa egy fantasztikus hely – főleg Hank Moody kalandjaiból kiindulva, bár ő speciel pont rühelli a várost, a vezetésre viszont nem panaszkodik –, de hogy nem túl kellemes ott napi szinten autókázni, az elég valószínűnek tűnik. Azonban néhány arc úgy döntött, hogy a Los Angeles-i autós poklot egy másik szemüvegen keresztül is bemutatja, még pedig egy remek time-lapse videóban:

És bár bevalljuk, igen hangulatosnak tűnnek felpörgetve Beverly Hills, Hollywood és a közelben lévő Santa Monica autós mindennapjai, a borzongós varázslat ellenére továbbra sem szívesen vezetnénk ott – esetleg buliból, vagy ha aktiválhatnánk a GTA-ból jól ismert god mode-ot, mint ahogyan ez az orosz buszsofőr tette:

Mutatjuk minden idők legőrültebb orosz buszsofőrjét, akitől még az aszfalt is megolvad

Ő a sofőrök Roobin Hoodja, akit egyesek hősként tisztelnek, mások pedig egyszerűen az elmeosztályra – vagy inkább máshova – küldenének.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában