A magas zsírtartalmú ételek simán átverik az agyadat.

Az University of Georgia kutatói jutottak arra a megállapításra a patkányokon végzett két hónapos időtartamot felölelő kísérletek során, hogy

a magas zsírtartalmú ételek – ilyen a chips, a különböző sajtok, sőt, a jégkrém is – ugyanis megváltoztatják a bélben található baktériumháztartást, és ezért van az, hogy nem tudod észlelni, hogy megtelt a gyomrod.

A kutatók az ötven patkányból néhányat kiegyensúlyozott étrenddel etettek, a többieket pedig olyan étrenddel hizlaltak, ami magas zsírtartalma miatt bizonyítottan elhízáshoz vezet. Mindkét csoportban közös volt, hogy annyit ehettek, amennyit csak akartak.

Eléggé markáns eredmény született: 25%-kal súlyosabbak lettek a magasabb zsírtartalmú diétás patkányok a normál étrenden élő patkányoknál.

Na, de miért is nem tudod, hol  a határ?

A kísérlet során bebizonyosodott, hogy a patkányok bélflórája megváltozott, néhány baktériumpopuláció eltűnt, néhány pedig megnőtt, vagy felborult az egyensúly, ami így károsította a bolygóideget.

Ez azért fontos, mert a bolygóideg testünk legnagyobb paraszimpatikus idege, aminek egyik feladata, hogy jelet küld az agynak, ha már nem kéne többet ennünk, mert már megtelt a gyomrunk.

Ha ez a kapcsolat elromlik, a zsíros ételeket akkor is tovább faljuk, ha már valójában jóllaktunk.

Megjegyzés: a kutatók szerint a patkányok és az emberek bélrendszeri-agyi kommunikációja nagyon hasonló

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ausztrál lánnyal zárjuk a hetet

Moszkvában 130 ezer ember és 15 ezer gép takarítja a havat

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés