És tudod, mi a durva? Hogy még edzőterembe sem kell menned.

Az nem kérdés, hogy a rendszeres testmozgás mennyire fontos szervezeted egészséges működéséhez és ahhoz, hogy megnöveld éveid számát. Ugyanakkor ehhez nem kell feltétlenül a konditeremben vagy a futópályán rommá izzadnod magad – ez derült ki a British Medical Journalban publikált kutatásból.

Norvég szakemberek 36 ezer, átlagban 63 éves alanyt követtek 6 éven át, majd arra jutottak, hogy már az olyan könnyed testmozgással, mint a sétával, a házimunkával vagy a kertészkedéssel is jelentősen hozzájárulhatsz életed meghosszabbítátáshoz. Az eredmények ugyanis azt mutatták, hogy

napi 258 perc testmozgással 40%-kal, napi 308 perc testmozgással pedig 56%-kal csökkent a halálozás kockázata azokhoz képest, akik csak napi 200 percet mozogtak.

A szakemberek szerint ez körülbelül kétszer akkora (élettartamra gyakorolt) hatás, mint amit korábban gondoltak – megjegyzik, hogy ez valószínűleg a pontosabb adatgyűjtés miatt lehet.

(Forrás: Guardian, 444, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.