A magyar fotós Túlélési ösztön című békás fotója lett a legjobb az év sajtófotóit elismerő World Press Photo-díj természetfotó kategóriájában.

Azért ez a címe a képnek, és azért kíméletlen, mert Máté fényképén levágott lábú békák láthatók, akik épp a felszín felé igyekeznek, miután visszadobták őket a békapetékkel teli vízbe.

(MTI/AP/World Press Photo Alapítvány/Máté Bence)

A fotó 2018. áprilisában készült az erdélyi Kovászna megyében, és arra hívja fel a figyelmet, hogy tavasszal szerte a világon sok, párzásra összegyűlt béka lábát vágják le étkezési célra gyakran úgy, hogy az állat még él.

képet a World Press Photo oldalán lehet látni teljes egészében.

Az amerikai John Moore nyerte az év sajtófotója fődíját, képe egy síró hondurasi kislányt ábrázol Mexikó és az Egyesült Államok határán. A Getty Images ügynökség fotósa akkor készítette a felvételt, amikor a kétéves gyerek menedékkérő édesanyját letartóztatták az amerikai határőrök a texasi McAllenben.

A fődíj 10 ezer eurós (3,2 millió forintos) pénzjutalommal jár.

A 34 éves, számos nemzetközi természetfotós díjat nyert Máté Bence mintegy hatszáz felvételéből márciusban nyílt szabadtéri kiállítás Budapesten, majd a tárlat országos turnéra indult.

Április végéig Debrecenben, Gödöllőn május 3-tól 10-ig, Egerben június 13-tól július 7-ig, Keszthelyen július 11. és augusztus 4. között, Szegeden augusztus 8. és szeptember 8. között, Győrben szeptember 12-től október 6-ig, Miskolcon pedig október 10. és november 3. között lesz látható.

Máté Bence korábban a National Geographicnál is ért el komoly eredményeket:

Lebilincselőek a National Geographic Természetfotós díjának 2017-es legjobbjai

Idén is méregerős a NatGeo felhozatala, mert még mindig csodálatos a természet. És magyar díjazott is van!

(MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés