Az alacsony koncentráció is veszélyes a vízi ökoszisztémára.

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) munkatársai folyamatosan vizsgálják a felszíni vizekben – elsősorban a Balatonban és annak vízgyűjtőjében – található emberi gyógyszermaradványok vízi ökoszisztémára gyakorolt hatását. Legújabb kutatásukban azt elemezték, hogy a Balatonban mérhető hormonkoncentrációk hogyan hatnak a gerinctelen modellszervezetekre.

A kutatás során igazolták, hogy az emberi eredetű szennyezések szintje a Balatonban és annak vízgyűjtőjében világviszonylatban mérve átlagos mértékűnek tekinthető. Megfigyeléseik szerint bár az emberre nem jelentenek veszélyt, a környezetben mérhető hormonkoncentrációk már változásokat okoznak a gerinctelen modellszervezetekben.

Arra jutottak, hogy már az alacsony koncentrációban, de tartósan jelen lévő

progesztogén hormonok is valós biológiai kockázatot jelenteknek a gerinctelen modellállatokra, és ezáltal a vízi ökoszisztémára.

Ezért a kutatók a felszíni vizek – kiemelten a Balaton – védelme érdekében fontosnak tartják, hogy a magasabb koncentrációjú akut szennyezések mellett a hosszú távon alacsony koncentrációban jelen lévő szennyezéseket is vizsgálják.

A gyógyszerfelhasználás mértékében évről évre jelentős emelkedés tapasztalható.

Ezzel párhuzamosan a különböző nagyműszeres analitikai technikák érzékenysége is folyamatosan növekedett, aminek köszönhetően egyre alacsonyabb szennyezési szintek is kimutathatóvá váltak. Ez lehetővé teszi a különböző fogamzásgátlókból származó szintetikus nemi hormonok kimutatását a be- és kifolyó szennyvízből, a felszíni vizekből és akár az ivóvízből is.

A most publikált vizsgálatokban a nagy mocsári csiga (Lymnaea stagnalis) embrióit és felnőtt egyedeit, valamint a nagy vízibolha (Daphnia magna) frissen kikelt egyedeit különböző koncentrációjú progesztogénhatóanyag-keverékekkel kezelték a kutatók. A kezelések során arra keresték a választ, milyen változások figyelhetők meg az állatok szaporodásában és az egyedfejlődésében, valamint milyen egyéb sejtes, molekuláris és viselkedési változások jellemzik a modellállatokat.

Az eredmények azt mutatták, hogy

a hormonkezelések hatására a nagy mocsári csiga esetében szignifikáns változások figyelhetők meg egyebek mellett az embriók fejlődési idejében, pulzusszámában, a csúszó mozgások aktivitásában, továbbá a felnőtt egyedek táplálkozási és mozgási aktivitásában.

A nagy vízibolha vizsgálatai során is jelentős molekuláris és sejtszintű változások mutatkoztak. A kutatók az eredmények alapján a mikroszennyezők koncentrációjának növekedésére számítanak. „Ma még nem ismert, hogy a sokféle gyógyszermaradvány, illetve más toxikus szerves és szervetlen vegyület egyidejű jelenléte hogyan hat egymásra, továbbá az sem, hogy ez miként érinti a természeti környezetünket, az élővilágot. Az azonban a megfigyelések alapján látható, hogy a szennyezések már környezeti koncentrációban is befolyásolhatják a vízi ökoszisztémák hosszú távú stabilitását” – figyelmeztetnek a BLKI kutatói.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: ELKH BLKI, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Nézd meg az anyját, vedd el a lányát? Gracie édesanyja Penthouse-modell volt…

Tudományos eredmények mozdítják előre az ártalomcsökkentést

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés