Az S65 AMG nem gyorsabb, nem gazdaságosabb, nem olcsóbb az S63-nál, de sokkal erősebb – és van, akinek csak ez számít.

Míg a gyengébb, S63 AMG 585 lóerős teljesítményéhez hasonlót az Audi S8 és a BMW Alpina B7 is tud, a 630 lóerős ikerturbós V12-es motorral és 1000 Nm forgatónyomatékkal érkező S65 legfeljebb csak a Bentley Continental Flying Spurrel emlegethető egy lapon, bár sok szempontból még azt is túlszárnyalja.

A szinte hajszálpontosan kéttonnás autó az új, hétfokozatú AMG Speedshift automata váltóval mindössze 4,3 másodperc alatt gyorsul százra, miközben az előző generációs S65-höz képest 2,4 literrel kevesebbet, 11,9 litert fogyaszt százon. Ez még mindig majdnem két literrel több, mint a hátsókerék-hajtású S63 gyártó által mért fogyasztása, és ha hozzátesszük, hogy az S65 alapváltozata nem is gyorsabb, nem is gyorsul jobban a korábban bemutatott modellnél, viszont németországi 232 ezer eurós alapárával nagyjából 24 millió forinttal drágább, akkor szépen kirajzolódik, hogy itt egy igazi presztízsautóról van szó, mind a Mercedes, mind pedig a leendő vásárlók részéről, akiknek számít, hogy a legerősebb Merciben ülhetnek – még akkor is, ha ez a gyakorlatban semmilyen előnnyel nem jár.

A novemberi Los Angeles-i és Tokiói Autókiállításon bemutatkozó csúcsmodell természetesen megkapja az összes extrát, amit egy Merci megkaphat, így csirkés Magic Body Controltól az újfajta head-up displayig minden lesz benne. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy az S63-hoz hasonlóan 4Matic összkerékhajtással és megemelt végsebességgel is kapható lesz-e 2014 márciusában érkező autó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
33% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
67% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés