A második generációs Bentley Continental Flying Spurban egyszerre érezhetjük magunkat Sennának és Albert monacói hercegnek: a legmagasabb szintű luxus és a brutális teljesítmény egy szemet gyönyörködtető autóban találkozott egymással.

Bár a Bentley szerint a Flying Spur sokkal inkább különálló márka, mint a Continental-család része, a limuzinon azért erősen érződik, hogy a tavaly bemutatott Continental GT alapjaira épült. Az autó elején tulajdonképpen csak az egybeszabott lökhárító változott, hátul a fényszórók és a csomagtartó kapott új dizájnt, valamint a hátsó kerekek fölött a karosszéria sokkal finomabban púposodik ki oldalra. Összességében a Flying Spur hosszúkásabbnak és laposabbnak hat a Continental GT-nél, az áramvonalas formatervezésnek köszönhetően pedig a légellenállási együtthatója mindössze 0,29, ami nem sokkal marad el az ebben az aspektusban verhetetlen CLA Merci 0,22-es értékétől.

A Flying Spur motorválasztéka egy 507 lóerős, négyliteres V8-as és egy 625 lóerős, hatliteres, ikerturbós W12-es motorból áll, utóbbi 785 Nm-es nyomatékot ad le kétezres fordulatnál. Ennek köszönhetően a Flying Spur egy gyengébb sportautóval is felveszi a versenyt, a 4,3-as gyorsuláshoz 322 km/h végsebesség dukál. Az autót nyolcfokozatú automata ZF váltóval szerelik, valamint összkerékhajtással, ami alapból a nyomaték 60 százalékát osztja a hátsó tengelyre (csakúgy, mint az újabb Quattrók).

A belső kialakítás a közel ötvenmilliós árcédulának megfelelően fullextrás, a műszerfalon a faberakás dominál, hátul pedig HDMI-, USB- és SD-kártya csatlakozóval, valamint DVD-lejátszóval felszerelt érintőképernyős monitorok fogadják az utasokat, ezenkívül wifi hotspot is található az autóban.

A Bentleynél ráadásul a spórolós milliomosokra is gondoltak, az új autó 13 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint az első generációs Flying Spur, bár az autó 46 milliós árából kiindulva a potenciális vásárlóknál nem ez lesz a döntő szempont, amikor választaniuk kell a Bentley, a Rolls–Royce és az S-Merci között.

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon