Értékes vitaminok és ásványi anyagot tárháza a sertéshús, mégis sokan ódzkodnak a vörös húsok fogyasztásától. Pedig változatos receptekkel, könnyű köretekkel és kevés zsiradék felhasználásával remek, – és nem utolsó sorban egészséges – fogások készíthetők belőle.

Miért együnk sertéshúst?

Bár a vörös húsokat sokan mellőzik étrendjükből a rettegett koleszterin miatt, megfelelően elkészítve igenis be lehet illeszteni a kiegyensúlyozott étrendbe. A vörös húsokra éppúgy szüksége van szervezetünknek, mint a zöldségekre, gyümölcsökre, vagy magvakra.

A húsfélében található fehérjék és ásványi anyagok speciális – például vegetáriánus – étrenddel nehezen pótolhatók, mértékkel fogyasztva pedig a koleszterintől sem kell félni.

Mennyi az annyi?

A táplálkozási szakemberek az Országos Élelmezés és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) aktuális ajánlása szerint naponta 2-3 egység hús fogyasztását javasolják: egy egység például 10 dkg sovány sertéshúsnak, 5 dkg sovány felvágottnak, vagy 4 dkg közepes zsírtartalmú felvágottnak felel meg. Miért fontos ez? Mert ezek a húsok a megfelelő arányban tartalmazzák a szervezetünknek szükséges esszenciális aminosavakat és fehérjéket.

A vörös hús nem vörös posztó

A vörös húsok, így a sertéshús is, számos ásványi anyag tárháza, amelyre szervezetünknek nagy szüksége van.

A sertéshúsok jelentős mennyiségben tartalmazzák a B-vitamin csoport tagjait (B1, B2, niacin, B6, B12) is. A B-vitaminok biztosítják testünk sejtjeiben a normális zsír és fehérje anyagcserét és támogatják az idegrendszert például a stresszkezelésben.

A sertéshúsnak magas az ún. hem-vas tartalma is. A vas élelmiszerekkel jut a szervezetünkbe, ám nem mindegy, milyen formában. A növényekben található vasvegyületek kémiai szerkezete eltér egymástól. A húsokban található vas ún. hem-vas, amely akár 35-50%-ban is hasznosul a szervezetben, míg a növényekben található vas ennél kisebb mértékben, 5-15%-ban.

Hasznos zsírokat tartalmaz

A közhiedelemmel ellentétben a fehérjék mellett a zsiradékok fogyasztása is nélkülözhetetlen, hiszen feladatuk közé tartozik a sejtépítés, vagy a zsírban oldódó vitaminok tárolása.

Helyesen elkészítve a vörös húsok sem tartalmaznak sok koleszterint.

Köretként ajánlott a könnyebb, rostokban és vitaminokban bővelkedő zöldségféléket fogyasztani, valamint fontos tudnunk, hogy a többlet zsír- és koleszterin felvétel nem a húsok, húskészítmények fogyasztásából adódik, hanem többek között az étel készítéshez felhasznált zsiradék mennyiségéből.

Mi lesz ma a vacsora?

Ezzel a szlogennel és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” alszlogennel kampányol az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium és a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács támogatásával.

A 2019. április 18-ig tartó promócióban arra hívják fel a figyelmet, hogy a friss, kiváló minőségű sertéshús korszerűen elkészíthető és az egészségtudatos étrendbe is bátran beilleszthető. A sertéshús fogyasztásról további információkat itt olvashatnak.

Az Afrikai Sertés Pestis fertőzésnek (ASP) nincs az emberi szervezetre ártalmas hatása. További részletek.

(Fotó: Getty Images)

A cikk létrejöttét támogatta az Agrármarketing Centrum.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Több százezer horgászfelszerelés is lehet a magyarországi vizekben

További cikkeink a témában