Mondjuk neked biztosan nincs ilyen bajod, de a jó barátod ismerősének a haverja már mindent kirpróbált, mégsem kívánja annyira AZT, és már attól fél, hogy a csaja lelép/megcsalja. Fogadjunk, hogy már azon agyal, hogy beveszi az éjjeli szekrénye mélyén lapuló kis kék pirulát, amit eddig önérzetből elutasított. Mivel neked nyilván nincs ilyen problémád, és te csak segíteni akarsz, ezért a következő lehetőségeket közvetítsd a jó barátodnak, hogy továbbadhassa az ismerősének, aki meg a haverjának mondhatja el.

Hiába jól kalibrált szervezetünk – vagy éppen ezért –, számos dolog befolyásolhatja azt, hogy mennyire kívánjuk a szexet → mennyire ágaskodik a cerka.

Például a testsúly, az edzettség, étkezési és italozási szokásaink, és még egyéb tényezők is közre játszhatnak – erről bővebben ITT írtunk –, amiken érdemes a cél érdekében változtatni. És persze vannak mindenféle táplálék-kiegészítők is, amivel rá lehet segítheteni a dologra, ezeket érdemes is kipróbálni, mielőtt a Viagrához nyúlsz – vagyis a jó barátod, bocs.

D-vitamin

Az immunrendszerünknek alapból eléggé jót tesz a D-vitamin, kutatások pedig bizonyították, hogy a tesztoszteronnal is összefüggésbe hozható, így a libidóval is. A helyzet egyszerű: minél magasabb a D-vitamin szintje, annál több tesztoszteron termelődik, annál magasabb a szexuális étvágy.

És akkor még ott van az is, hogy a D-vitamin segíti a szerotonin termelődését, ami fontos szerepet játszik abban, hogy az ingerek jobban átmenjenek az idegsejtek közötti kapcsolódásokon.

Omega-3

Ez jót tesz a szívnek, ez pedig azért jó, mert így javul a vérkering is, vagyis mindenhova jut vér, még ODA is. Az csak bónusz, hogy az erek egészségének megőrzésében is segít. Nem kell többet mondani róla, hogy ez miért jó, ugye?

L-arginin

Ez egy feltételesen egyesszenciális, alfa-aminosav, ami vérkeringést serkentő hatású. Ebből pedig már sejthető, hogy akkor az erekcióhoz is köze lehet. Ezt egyébként testünk természetesen úton is elő tudja állítani, de csak bizonyos körülmények között és bizonyos anyagok jelenlétében.

Ha a csajod küzd a libidójával, akkor esetleg próbálj meg még kedvesebb,türelmesebb, figyelmesebb és érzéki lenni vele, és esetleg ezt is kjavasolhatod neki:

Ezt kell sportolnia a csajodnak, hogy jobban kívánja a szexet

Nem légből kapott infó, hanem tudományosan megalapozott.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve