Talán már veled is előfordult, hogy az alkohol nem azt hozta ki belőled, amit vártál. Míg az esetek döntő többségében felszabadulsz tőle és boldognak érzed magad, addig néha inkább szomorú vagy nosztalgikus hangulatba kerülsz tőle. Még az is lehet, hogy mindez nem a véletlen műve.

Megfigyelted már, hogy a különböző italoktól egészen másféle hangulatba kerülsz? Persze nincs két egyforma ember és mindenkire másképpen hatnak a különböző piák, de mintha mégis létezne valamiféle tendencia. Talán a bortól barátságosabb leszel, a sörtől boldogabb, a whiskytől pedig nosztalgikusabb, ezt csakis te tudhatod. Egy friss kutatás mindenesetre utánajárt annak, hogy az egyes alkoholos italokhoz milyen érzelmek kötődnek a leggyakrabban.

Több mint 1000 felnőttet kérdeztek meg szerte az Egyesült Államokban, elsőként is arról, hogy miképpen érzik magukat alkoholos befolyásoltság alatt.

A válaszok közül nem éppen meglepő módon a boldog végzett az első helyen.

Nézd meg a teljes sorrendet!

Ezek után pedig lássuk, milyen hatással vannak az emberekre a különböző alkoholos italok. Először is

a férfiak boldognak érzik magukat, ha bort, koktélokat vagy IPA-t isznak.

A nők esetében a bor, valamint a koktélozás szintén beválik, mint a boldogság kulcsa, az IPA helyett viszont a vodka működik még náluk. Jó tudni!

Az alábbi táblázatban csekkolhatod a teljes spektrumot:

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Maria úgy vonz, mint egy mágnes

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
30% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés