Nem véletlen, hogy a legtöbb tájfotós bakancslistájának kiemelt helyén szerepel, ráadásul télen több órás naplementék, mindent beborító, érintetlen hó, és a sarki fény várja az odalátogatókat. Így, amikor januárban jött egy lehetőség, hogy két, az Instagramról ismert barátommal egy hetet eltölthessek itt, egy percig sem gondolkodtam. Akkor még nem tudtam, mire is vállalkozom.

Már az odajutás sem egyszerű, de 3 átszállás és 500 km vezetés után, 26 óra alatt végül megérkeztünk Lofotenre. Első ránézésre az egész hely olyan, mintha megelevenedne előtted az Instagram feed: a milliószor látott hegyek, hidak és házikók egyszer csak ott vannak előtted, és te csak bámulsz és az arcodra fagy a mosoly. Mert hideg van. Baromi hideg. Amire a tenger felől fújó szél még rátesz egy lapáttal.

Január végén a nap kb. 5 órára jön a horizont fölé: mikor kint voltunk, 9:45 körül jött fel a nap és 14:50-kor már el is tűnt a láthatáron. Az alacsony beesési szög miatt egész nap olyanok a fények, mintha egy nagy, elnyújtott napfelkeltében utaznál reggel 8-tól délután 5-ig, ami tökéletes megvilágítást biztosít a fotózáshoz. Viszont ez azt is jelentette, hogy minden másodpercet végletekig meg kellett tervezni, hiszen effektív munkát csak 6-7 órát tudtunk végezni.

Hogyan nézett ki egy átlagos napunk?

6:00 Elhagyjuk finom meleg szállást.

7:00 Megkezdjük a nap első túráját a vaksötétben. A mai menün a Reinebringen megmászása szerepel. Ez talán a legismertebb hegy Lofotenen, nyáron rengetegen kapaszkodnak fel ide. Télen annál kevesebben. Pár méter után kezdtük érezni, miért.

Bárhova léptünk, egy merő jég volt a talaj alattunk, amit egy kellemes, 5 centi vastag hó borított az előző éjjeli havazásnak hála, így fogalmunk sem volt, hogy biztonságos-e, amin éppen állunk. Ehhez jött a helyenkért vertikális meredekség, a fejlámpák 10 méteres látótávolsága, meg a drónok és kamerák súlya a háton. Álomkombó. Mint három szerencsétlen, tényleg az utolsó utáni fűszálakba kapaszkodva próbáltuk magunkat stabilizálni. Két óra szenvedés után, amikor csak 50 méterre a csúcstól, egy merőleges falhoz értünk, amit teljesen beborított a jég. OK, akkor ez ennyi volt.

Hála égnek nálunk voltak a drónok, úgyhogy a maradék métereket repülve tettük meg - a nap éppen felbukkant a horizonton, és egy jó másfél órát fotóztunk. A lejtmenet annál egyszerűbb volt: a mindig hatásos fenékfék megoldást alkalmaztuk és egyszerűen ledownhilleztünk a jeges hegyoldalon.

12:00 Visszaérünk az autóhoz. Mivel a fények tökéletesek voltak, lőttünk gyorsan pár képet a Volvo V90-ről az autókölcsönzőnek a kocsiért cserébe.

13:00 Megkezdjük a nap második túráját. Úticél a Kvalvika Beach, ami egy egyszerűbb, másfél órás séta lenne nyáron, de most két és fél óránkba telik a jeges hegyoldalakon át vezető úton. A szél felerősödött, -10 körüli lehet a hideg, az objektív cseréhez lehúzott kesztyűm azonnal összefagy.

Minden 5. percre jut egy hatalmas taknyolás, úgyhogy hagyom is a francba a fotózást. A csúcsra felérve aztán megpróbálok drónozni, de akkora a szél, hogy feldönti a földön. Valahogy mégis sikerül felszállnom, hogy aztán fél óra egy helyben ácsorgás után, csontig összefagyva rohanjunk le a jeges hegyoldalon a lemenő nap fényében.

19:00 Visszaértünk a szállást adó Hattvika Lodge-ba. Gyors vacsora, posztolás Instán, backupolás. Csak két óránk van pihenni, mert este 9-től elég erős auróra aktivitást mutatott az előrejelzés.

21:00 Már ismét a kocsiban, teljes gázzal vissza Reinébe. A többiek kidőltek, úgyhogy egyedül tolom meg az auróra vadászatot. Az út tökéletes, sehol senki, a Volvot mintha csak ezekre az utakra tervezték volna. Tempomat és lane assist benyomva, nekem csak az eget kell kémlelnem, mikor bukkan fel fölöttem Lady Aurora.

Amire szerencsére nem kellett sokat várnom, és olyan showban volt részem, mint még soha. Pont Reinében ért a legerősebb napkitörés, és hirtelen az egész égbolt zöldbe borult, táncoltak a fények, égtek a megapixelek.

Reinéből hazafelé még 4x volt nagyobb kitörés, ilyenkor csak félrehúzódtam, lementem a tenger mellé és boldogan fotóztam.

Éjjel 2-re értem haza, 20 km-rel a lábaimban, pár erős képpel és életreszóló élménnyel gazdagabban. 3 óra alvás és egy újabb epic nap várt rám.

Lofoten az a hely, ahol nem fogsz unatkozni. Bár kegyetlen hideg tud lenni a tél, de a havas csúcsok és az északi fény kárpótol minden szétfagyásért. Ha eleged van a horvát tengerpartból és szeretnél valami újat látni, nyáron is tökéletes desztináció. Az odaút hosszadalmas és drága, de ha megkérdeznék tőlem, milyen az éjszakát napozással tölteni egy hegycsúcson a fjordok fölött, azt mondanám, hogy minden pénzt megér. Júliusban megtaláltok a Reinebringen tetején!

(Fotó: Nagy Gábor, Jack Harding)