Egykor az ellenség érkezésére figyelmeztető jelzőtüzet raktak a hegygerincen, ahol most megépültek az Őrjárat kirándulás kilátói.

Budapesttől egy kellemes autóútnyira van a csehországi Rokytnice nad Jizerou város, ami idilli kirándulóterep: a települést határoló Stráž-hegy nyugati oldalán a sebes Jizera-folyó zúg, míg keletről a szomszédos Kotel-hegyig húzódik. A Stráž-hegy – vagy ahogy a helyiek mondják, Strážník – hagyományosan őrhely volt:

onnan figyelték az ellenséget, és füstjelekkel üzentek Bohémiába, a délebbi településeknek.

Északra nézve ugyanis átlátni a néhány kilométerre lévő Lengyelországba. Manapság onnan (is) csak turistákat várnak, akiket új őrök fogadnak. A város címerében lévő négy patrónus, a Róka, a Medve, a Birka és a Bányász – akik a négy falut jelképezik, amelyek egyesülésével 1574-ben létrejött Rokytnice – együtt alkotja az Őrjáratot.

A koncepció szépen összeállt, pedig eredetileg nem így indult: az Őrjárat projekt még 2014-ben kezdődött, amikor a Mjölk architekti egy sor kisebb pihenőhelyet tervezett a hegyre. A munkát megrendelő városi önkormányzat kezdetben csupán egy klasszikus kilátótornyot akart építtetni.

Igen ám, de a hegyről a szokványos magasságban nem nyílt megfelelő kilátás, ezért úgy döntöttek, inkább több kilátópontot alakítanak ki a hegygerinc mentén lévő sziklákon.

Innen már gyorsan jött az ihlet a fával burkolt könnyű acélszerkezetek felállítására, amiket összeköt az út és egységbe foglalnak a címer figurái, akik így ma is őrzik a várost. A négy lelátóról egy-egy költői leírást is közölt a Mjölk.

A Róka

Az első sziklán a róka ül. Ahogy az iroda írja, „hosszú teste a kövön áll, farka a völgybe lóg. Belátja egész Rokytnicét és a környező hegyeket. Fürkésző tekintettel figyeli a Lysá-hegy utolsó hófoltjainak olvadását, tudja, hogy hamarosan felragyognak az első tavaszi napsugarak.”

A rókát meglátni már egy közeli kis gyaloghídról, és van ott egy délutáni falatozáshoz tökéletes pihenőhely is. De több hasonló megálló is van az út mentén, szóval ha a Rókánál zsúfoltság van, felesleges aggódni, lesz hely máshol.

A Medve

A rókától nem messze, az erdőben bújuk meg a medve: áfonyabokrok között, egy szikladarabon áll, és a falombokat lesi. Itt akkor is élvezhető a látvány, amikor épp köd gomolyog a hegyek közt. Kis szerencsével kopácsoló harkályt vagy egy, az erdőben elhaladó őzcsordát is megpillanthatsz.

A Birka

A birka Horní Rokytnicei rétjeiről tévedt a Strážra. Őrzi a Bányászhoz vezető utat, az útvonal utolsó előtti állomásaként, miközben meghúzódik az erdőben, az áfonyabokrok között.

A Bányász

Végül egy a gyaloghídon átkelve elérjük a Bányászt, aki egy, a helyi hegymászók által csak „K5”-nek hívott magas sziklán áll. Természetesen Rokytnice bányászmúltjára utal, és mint a város szimbóluma, ő az utolsó őr, aki a Jizera-völgybe tekint le.

Aki erősen figyel, még a folyó csobogását is hallja, amint utat tör magának a lengyel határon lévő hegyekből, keresztül a vad völgyön, és még tovább. Közben elmerülhetünk a folyó fölé tornyosuló hegyek látványában, tehát méltó befejezése ez a túrának.

Mivel a fakitermelés, és a különböző fémek bányászata eleve tradíció a helyszínen, a szükséges anyagok jelentős része adott volt, ugyanakkor a kisebb részekből összeállított acélszerkezetek darabjait emberi erővel kellett a helyükre szállítani.

Az acélszerkezeteket speciális acélhorgonyokkal rögzítették a sziklákba, esetenként akár nyolc méter mély fúrásokkal. Az acélszerkezetek tölgyfa burkolást kaptak, az acél korlátokat feketére festették, és rozsdamentes acélhálóval egészítették ki.

Az Őrjárat
Helyszín: Rokytnice nad Jizerou, Csehország
Tervező: Mjölk architekti
Átadás éve: 2021

A kilátók területe:
A Róka: 17 m²
A Medve: 14 m²
A Birka: 9 m²
A Bányász: 10 m²

(Forrás: Mjölk architekti, fotók: Boysplaynice)

Ez is érdekelhet:

Egy túra, amit „a világ első hegyilevegő-sommelier-je” vezet

Svájcban feltalálták a legfurább foglalkozást – egy életmód-iskolát, ami lekörözi a skandinávokat is.

Járható-e a világ leghosszabb gyalogútja?

A világ leghosszabb gyalogútja 17 országon és hat időzónán vezet keresztül, de van néhány bökkenő. Ha mégsem sikerülne bejárni, ajánlunk helyette mást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában