Ne beszélj zöldségeket, ezek mind gyümölcsök!

A paradicsom kapcsán mindig előkerül az a kérdés, hogy zöldségnek vagy gyümölcsnek tekintendő-e. Nem olyan egyszerű erre választ adni, és ez nem csak a paradicsom esetében merülhet fel.

  • Gyümölcsnek nevezik a növények édes és húsos, emberi fogyasztásra nyersen és frissen alkalmas termését (ami a virág magházából képződő, a magvakat magába foglaló és védő szerv) és áltermését (a magházon kívül további más virágrészek vagy más szervek is részt vesznek a felépítésében),
  • míg zöldségek közé a növények ehető részét sorolják (kivéve a gabonaféléket, az olajos magvakat, fűszereket).
Vagyis ha ezt vesszük alapul, akkor például a paradicsom is gyümölcs.

Persze nehéz ezzel azonosulni, mert jellemzően a gyümölcsök édes ízűek, míg a zöldségek sósak – esélyes, hogy nincs olyan ember a Földön, akinek a fejében a gyümölcshöz nem édes íz párosul –, ezt, valamint a termesztéstechnológia oldalát*, valamint a fogyasztásai szokásainkat nézve a paradicsom inkább a zöldséghez áll közelebb.

* Nagy általánosságban elmondható, hogy a gyümölcsök évelő növények, vagyis életük a termés képzésével nem fejeződik be (pl.: az almafa akár hosszú éveken keresztül is képes termést adni), míg a zöldségfélék esetében jellemzően minden évben újra kell ültetni őket – ugye a paradicsomot is –, de ismételjük: nagy általánosságban és jellemzően, mert természetesen vannak kivételek.

A (legfelsőbb) bíróság döntött róla, hova sorolható a paradicsom

1893-ban az Egyesült Államokban komoly per zajlott a paradicsom zöldség vagy gyümölcs mivoltáról. Egy manhattani nagykereskedő, név szerint John Nix miután kifizette a vámot az importált paradicsomért, a bírósághoz fordult, hogy visszaperelje annak teljes összegét a New York-i kikötő beszedőjétől, Edward L. Heddentől, merthogy az botanikai szempontból a gyümölcsök közé sorolható, így pedig – az akkori törvények értelmében – vámmentességet élvez. Az ügy egészen a legfelsőbb bíróságig jutott, végül Horace Gray bíró nem Nixnek adott igazat, azzal indokolva döntését, hogy

bár botanikai szempontból a paradicsom valóban gyümölcs (lásd fentebb), de fogyasztási szokásainkat nézve a zöldségek közé soroljuk őket

– ezzel kapcsolatban még hozzátette, hogy a gyümölcsöket jellemzően desszertként fogyasztjuk, akár magában is, nem pedig a levesek és főételek egyes elemeként, kísérőjeként (főzve, sütve, pirítva, párolva, stb.).

2005-ben New Jersey-ben törvénybe is foglalták, hogy a paradicsom az bizony zöldség – ráadásul az állam hivatalos zöldsége.

De nem csak a paradicsom az egyetlen olyan zöldség, ami valójában gyümölcs

Számos botanikailag gyümölcsnek számító növény létezik, amelyek a gasztronómia, a konyhai szokások révén kapták meg a zöldség identitást, – a teljesség igénye nélkül – ilyen például a...

  • paprika – a kaliforniai paprikától a jalapeñóig az összes
  • tök(félék) – virágból fejlődik ki, magot tartalmaz
  • (kígyó)uborka – a tökfélékhez családjába tartoznak, vagyis gyümölcsök
  • cukkini – ez is tökféle, ergo...
  • zöldborsó – bár itt igazából a borsóhüvely az, ami maga a gyümölcs
  • olajbogyó – az olajfa termése, csonthéjas, mint a barack és a mangó
  • avokádó – az avokádófa termése, gyakorlatilag egy érett virág

(Forrás: Business Insider, Library of Congress, Wikipédia, fotó: Unsplash, )

Ez is érdekelhet:

Tudod, mi az Egyesült Államok hivatalos nyelve?

Pedig valószínűleg az angolt mondanád, de ki kell hogy ábrándítsunk.

Ha van Új-Zéland, akkor vajon van Régi-Zéland is? Igen, és a mai napig létezik

Teljesen jogosan merül fel benned a kérdés, hogy ha valamit újnak neveznek, akkor abból vajon van régi is?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés