Természetkárosítás miatt ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett a zánkai önkormányzat, miután a napokban munkagépekkel eltüntették egy 180 négyezetméternyi alapterületű parti vízállását, tómederré változtatva azt.

A falugondnokság vette észre a hét elején, hogy az egyik zánkai ingatlan előtti önkormányzati tulajdonú mocsaras, lápos, növényzettel borított területet munkagépekkel kimarkolták.
A rendőrség mellett bejelentést tettek az illetékes kormányhivatalnál, nemzeti parknál és a vízügynél is.

„Mintha kisebb bomba robbant volna, a növényzet és a talaj eltűnt az élővilágával együtt, a helyén már a Balaton hullámzik” – fogalmazott Filep Miklós polgármester.

Hangsúlyozta, hogy az érintett ingatlan a helyi építési szabályzat szerint zöldterület besorolású, amely állandóan növényzettel fedett, a település klimatikus viszonyainak megőrzését, javítását, ökológiai rendszerének védelmét, a pihenést, a testedzést szolgálja.

Ez is érdekelhet:

Milliárdok lakhelye válhat élhetetlenné a klímaváltozás miatt

Akár egymilliárd ember is elindulhat hűvösebb helyet keresni.

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Semmiképp sem hagyjuk, hogy Sophia elhervadjon

Ilyen lett a teljesen megújult Citadella

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
38% Igen, de csalódás volt.
13% Még nem, de megnézem.
41% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés