A brit szexkutatás eredménye után továbbra sem akarsz majd letenni ARRÓL, sőt talán még többször akarod AZT.

A szexnek egy csomó jótékony hatása van a szervezetedre, de ha még egy indok kellene, hogy összebújj a csajoddal, vagy valakivel, akkor tessék:

a szextől okosabb leszel.

Erre a következtetésre természetesen BRIT kutatók jutottak. A Coventry Egyetem szakemberei 73 főt vizsgáltak meg – az igaz, hogy ez nem olyan nagy minta, de több, mint a semmi –, a részvevőket pedig arra kérték, hogy számoljanak be arról, hogy milyen gyakran szexelnek, majd mindenféle kognitív funkciót (figyelem, gondolkodás, memória, észlelés-érzékelés) vizsgáló tesztet töltettek ki velük. Ebből az egészből pedig kiderült, hogy

azoknak, akik legalább hetente egyszer szexeltek, a tesztek során jobban teljesítettek, mint azok, akik ennél kevesebbszer csinálták AZT.

A "sűrűbb szex = jobb értelmi képességek" teóriát pedig a szex közben felszabaduló dopaminnal magyarázzák a szakemberek, ennek az ingerületátvivő vegyületnek – más néven neurotranszmitternek – ugyanis fontos szerepe van a kognitív funkciók működésében.

Hiú ábrándokat ne kergess, zseni azért nem leszel tőle, de remekül karbantarthatod vele az agyad.

A mennyiségre azért nem árt figyelni:

(Forrás / fotó: The Minds Journal)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés