Egyelőre nem tudni, a hajó pontosan mennyi olajat szállított.

Nigéria partjainál egy olajtározó teherhajón történt robbanás következtében nagy mennyiségű olaj ömölhetett a Guineai-öbölbe – írja a Reuters hírügynökség. A nigériai SEPCOL (Shebah Exploration & Production Company Ltd) nevű vállalat megerősítette a robbanás hírét, ám azt nem tudták pontosan megmondani, hogy összesen mennyi olaj kerülhetett az óceánba, mint ahogy azt sem, hogy a robbanás követelt-e halálos áldozatot.

Az iparági források szerint a hajó fedélzetén a robbanáskor 55 ezer hordónyi olaj volt.

Az egyetlen jó hír, hogy a közelben lévő OML 108-as olajkitermelő épp nem volt üzemben, így maximum annyi olaj kerülhetett az öbölbe, amennyit a Trinity Spirit fedélzetén tároltak. Az egyébként felszámolás alatt lévő nigériai SEPCOL vezetői azt nyilatkozták, hogy kiemelt fontosságú ügyként kezelik a robbanást, és már megkezdték a károk felmérését.

A hajót működtető cégcsoport közleményt adott ki, amelyben azt írják, hogy csak akkor fognak pontos információkkal szolgálni, ha lezárult a vizsgálat, addig nem szeretnének találgatni, amíg nincsenek pontos adataik a környezetszennyezés mértékét illetően.

(Kiemelt kép: Oi Canadian)

Ez is érdekelhet:

Varjakkal szedetik össze a cigarettacsikkeket Svédországban

Az emberek eldobálják, az állatok összegyűjtik.

Húsz év alatt 4700 milliárd tonna jég olvadt el Grönlandon

Nemcsak ez az aggasztó, hanem a vízszintemelkedés is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés