Órákig szivárgott egy kőolajvezeték, 67 négyzetkilométeres olajfolt borítja a tengert.

Kedden kőolaj szivárogott a tengerbe egy meghibásodott víz alatti olajvezetékből, amelyen egy, a Thai-, más néven Sziámi-öbölben lévő tengeri kirakodóhelyről juttatják el a szárazföldre a tartályhajókon érkezett nyersolajat. A szivárgást néhány órán belül elállították a vezetéket működtető olajfinomító szerint, de addigra

20-50 ezer literre becsült olaj szennyezte el a tengert egy 20 kilométer hosszú sávban a part mentén.

A kedvező szél- és tengeri áramlatok miatt úgy tűnik, hogy az olaj elkerüli a kelet-thaiföldi strandokat, a szennyezés azonban elérheti a más irányban fekvő világhírű üdülősziget, Ko Szamet strandját és sekélyvízi koralljait. Szombaton katasztrófa sújtotta területté nyilvánították és lezárták a Rajong tartományban fekvő Mae Ramphueng strandot, ahol a kőolaj egy része pénteken este elérte a partot.

A legfrissebb műholdas felvételek szerint 67 négyzetkilométeren szennyezi olaj a tengert. A felvételek elemzéséből úgy tűnik, hogy a kiszivárgott olaj vastag folt helyett inkább vékony réteget képez a tenger felszínén.

Varavut Szilpa-arcsa thaiföldi környezetvédelmi miniszter vasárnapi tájékoztatása szerint most annak megakadályozása a legfontosabb, hogy az olajfolt nagyja elérje a Szamet-szigetet az Ao Prao-öbölnél, ahol súlyos károkat okozhat a sekély vízben élő koralloknak.

A hatóságok repülőgépekről szórnak vegyszereket és dobnak lebegő védműveket, hogy csapdába ejtsék és ártalmatlaníthatóvá tegyék a kőolajat. A környezetvédelmi miniszter szerint a korallok egy része óhatatlanul megszenvedi az olajszennyezést, de egyelőre bízik abban, hogy a természeti erőforrások, közte a korallzátonyok többséget sikerül megvédelmezni, és minimálisra leszorítani az embereknek okozott kellemetlenséget is.

Az olajszennyezés megnehezítheti a pandémia okozta válságból épp csak kilábalóban lévő üdülőturizmus helyzetét, és hatással lehet a halászatra is. A környezetvédelmi miniszter szerint az olajfoltot valószínűleg egy héten belül el tudják tüntetni a szem elől, teljes ökológiai eltüntetése azonban évekig is eltarthat.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Belakták az állatok a csendes-óceáni szemétszigetet

Mivel a műanyag évszázadokig nem bomlik el, stabilabb élőhely, mint a természetes alapú.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A lány, aki a hálószobájában megálmodta a fürdőruhamárkáját

A legek földrajzkvízével hogy boldogulsz? Teszteld!

Bemutatjuk a kedvenc vietnámi színésznőd

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés