Nyolc és fél helyett egy euró a napijegy nyáron, ami minden tömegközlekedési eszközre érvényes.

Olcsóbb tömegközlekedéssel ösztönzi az autók lerakását Amszterdamban a helyi közlekedési vállalat, a GVB.

Nem kicsit olcsóbb az ár: 8,5 helyett 1 euró a napijegy a nyári hónapokban, amiért minden villamos-, busz- és metróvonal használható.

Az intézkedést az Amszterdamban élők és dolgozók vehetik igénybe, és a városi övezeten túl érvényes számos elővárosban (Duivendrecht, Schiphol, Amstelveen, Diemen és Weesp).

„Egyre több elektromos busz van a flottánkban, vadonatúj villamosaink vannak, sokminden jól alakult a tömegközlekedésünkben – mondja a GVB kereskedelmi igazgatója, Ellen Swinkels. – Ideje ismét kipróbálni egy teljes napra a tömegközlekedést.

Egy euróért keresztül-kasul utazgathatsz Amszterdamon 24 órán át. Ennyiért parkolni sem tudsz.”

A GVB reményei szerint a nyári hónapokban kevesebb autó lesz a város útjain, ellenben több utasuk lesz. A vállalatot a pandémia idején komoly károk érték, melyekből még mindig nem lábalt ki teljesen. Aki élne az egyeurós napijeggyel, a GVB honlapján jelentkezhet érte egészen Augusztus 26-ig. A jegyek legkésőbb szeptember 30-ig érvényesek.

A szárnyaló infláció több európai kormányt és tömegközlekedési vállalatot olcsóbb vagy akár ingyenes nyári közlekedési lehetőségek kezdeményezésére sarkall. Németországban júniusban vezettek be kilenceurós vonatjegyeket, míg a spanyol kormány a múlt héten tett ingyenessé számos rövidtávú vasúti járatot.

Hasonló kezdeményezést ugyanakkor sem a holland kormány, sem a Holland Vasút nem tervez: az infrastruktúráért és vízmenedzsmentért felelős minisztérium szerint egy hasonló intézkedés legalább négymilliárd eurójába kerülne a holland adófizetőknek, és kérdéses, mennyi embert ösztönözne vonatozásra. A vasúttársaság szóvivője annyit tett hozzá, hogy ők biztosan nem tudnak finanszírozni egy ilyen programot.

(Forrás: iamexpat.nl, borítókép: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Kiderült, mi a világ legélhetőbb városa, 250 km-re sincs Budapesttől

Budapest nincs az első tízben, de az utolsó tízben sem, annyit írnak csak róla, hogy „stabilitási mutatói megcsúsztak a megnövekedett diplomáciai feszültségek közepette”.

Megvan az első ország, ahol ingyenes a tömegközlekedés

A buszok, villamosok és vonatok is térítésmentesen használhatók.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Belga lány még nem volt idén a nap csaja

2025 volt a harmadik legmelegebb év a feljegyzések kezdete óta

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
54% Nincs tapasztalatom vele.
Így fest a város legmenőbb rooftop bárja
Hirdetés