Brutális a fegyveres konfliktusok környezetre gyakorolt hatása.

Oroszország Ukrajna ellen 2022 februárjában indított háborúja több üvegházhatású gázt eredményezett, mint Belgium egész éves kibocsátása – derült ki egy friss tanulmányból, amit az ENSZ héten zajló éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) tesznek közzé. A Lennard de Klerk holland szakértő vezette kutatócsoport szerint

150 millió tonna, kifejezetten a háború miatt termelődött szén-dioxid került a levegőbe a háború kezdete óta.

Ennek csaknem egynegyede pedig kifejezetten a katonai műveletek során került a levegőbe – például a csapatok által használt üzemanyagokból, tüzekből és a légtérzárak miatt hosszabb útvonalra kényszerülő repülőgépekből származott –, illetve a kibocsátások jelentős része a tönkretett infrastruktúra újjáépítéséből származik – egyébként az építőipar a világon mindenhol jelentős mennyiségű üvegházhatású-gázkibocsátásért felelős.

Klerk szerinta világnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a fegyveres konfliktusok környezetre gyakorolt hatására, továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrajnai háború nyomán végzett kutatások eredményeként Oroszországot akár éghajlati károk okozása miatt is felelősségre lehet vonni:

„Oroszországnak jóvá kell tennie az agressziót, mellyel jelentős mértékű üvegházhatású gáz került a légkörbe, felgyorsítva ezzel az éghajlatváltozás negatív hatásait.”

Számítások szerint a háború az éghajlat terén már mintegy 9,6 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajnának.

(Forrás: MTI, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Azzal is tehetsz a bolygóért, ha nem kattintasz erre a cikkre

Van egy honlap, ami megmondja, mennyit ártasz a Földnek, ha az internetet bújod.

Megtalálhatták a világ legrégebbi emberi építményét, 27 ezer éves lehet

Jóval az általunk ismert civilizáció megjelenése előtt épült.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
38% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés