Jóval az általunk ismert civilizáció megjelenése előtt épült.

Az indonéz Nemzeti Kutatási és Innovációs Ügynökség geológusai kiderítették a Jáva sziget nyugati részén korábban csak egy természetes képződménynek – egyszerűen csak egy furcsa alakú dombnak – gondolt Gunung Padangról (magyarul: megvilágosodás hegye), hogy valójában egy vulkán tetejére épített ősi építmény.

Az erről készült tanulmányban a szakértők ráadásul azt írják, hogy a piramisszerű Gunung Padang még a Stonehenge-nél és a gízai piramisoknál, sőt még a világ legrégebbi emberi építménynek tartott, mintegy 12 ezer éves törökországi Göbekli Tepe körtemplomnál is ősibb lehet.

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

A kutatók szerint az első radiokarbonos kormeghatározása azt jelzi, hogy az utolsó jégkorszak idején, kezdődhetett az építése, azaz mintegy 27-16 ezer évvel ezelőtt – vagyis a Gunung Padang lehet a világ legrégebbi építménye, amit ember épített és ami jóval az általunk ismert civilizáció megjelenése előtt épült.

A piramisszerű építményt nem egy ütemben építették fel, a kezdeti munkálatok után hosszú évezredeik pihentették az építkezést, amit időszámításunk előtt 7900 és 6100 között folytattak, befejezésére pedig valamikor időszámításunk előtt 2000 és 1100 között került sor.

(Forrás: Science Alert, National Geographic, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Átmenetileg kikapcsolódott a Föld védőpajzsa

Ha közelebb történt volna az ezt kiváltó esemény, akkor komoly bajban lennénk, vagyis talán már nem is lennénk.

Így nézett ki, amikor a New York-i Szabadság-szobor még Párizsban állt

Mintegy 350 darabban szállították át a 46 méter magas, 204 tonna súlyú szobrot New Yorkba.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Hubble belenézett egy szörnyetegként tomboló fekete lyuk torkába, és ezt látta

Kiderült, hogy a karácsonyi dalok káros hatással vannak a mentális egészségünkre

Péntek 13 – vajon miért tartjuk szerencsétlennek ezt a napot?

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés