Orsi 24 éves, és mostantól nála szeretnél vodkázni. Budapest angyalai sorozatunk első állomásán a Bestia vendéglátóseregének gyönyörű csatárával ismerkedünk. Jó lesz!

Fél háromig buli volt tegnap, de nem látszik semmi Orsi arcán. 75 éves korában is 32-nek fogják nézni, nincs mese, ez genetika. Új sorozatunk első részében megismerhetitek Orsit, a budapesti vendéglátás egyik legszemrevalóbb teremtését, aki jelenleg a Bestia csapatát erősíti. Állítólag nagyon jó a csapat, és mi ezt el is hittük neki, miután mindenki nagyon kedves volt, a helyszínért pedig Bonta Gáspárt illeti dícséret, jó ott bent.

Nyilván első kérdésünk az volt, mennyire nagy a kereslet a telefonszámára, megnyugtatott, hogy van rá igény, de ez a hely egész más, mint a korábbi szórakozóhelyek, ahol dolgozott. Ott nagyon erős a húspiac fíling, ide szofisztikáltabb arcok járnak, kisebb tempóban mulatni.

Orsi a vendégek legnagyobb bánatára és valószínúleg az ő legnagyobb örömére párkapcsolatban él, de azért neki is jól esnek a bókok, hiszen ezt minden lány szereti. Azt már kevéssé, ha csapkodják a popsit.

Jó hír azoknak, akik le vannak maradva testfelépítésben: Orsi az átlagos, természetes srácokat favorizálja, jó humorral, az izmos támadások leperegnek róla, nem érzi jól magát a fehérjeturmixok között. Sajnos szakmai ártalom, hogy vendéglátosnak általában vendéglátós a párja, állítólag másként nehéz tolerálni egymás életvitelét.

Akik a képek mellé érezni is szeretnék Orsi illatát: Narciso Rodriguez a hölgyemény kedvenc illata, akinek ő viszi ki a számlát, ezt érezheti az aurájában, de vágyik a Miss Dior illatra, csak szólunk.

Kedvenc itala a vodka, nyilván, hiszen a tapasztalt éjszakázók tudják, hogy a tiszta vodka a legokosabb választások egyike. Pláne mondjuk egy remek Grey Goose. Orsi nem jön zavarba, ha le kell repíteni pár felest ebből. Tipp a zugivóknak: ezt nem érzi meg rajtatok senki!

Aki szeretné meghódítani, annak nehéz dolga van, mert hűséges típus, és tíz éven belül szeretne három igazán tökös kissrácnak a szexi anyukája lenni. Hát, hajrá Orsi, a Player szurkol neked, már csak három gyerek kell, a szexiség megvan!

(Fotó: Donkó Péter)

És ezt olvastad már?
A Déli-sarkon öt nap alatt egyszer sem kel fel vagy megy le a nap