Szeretni is lehet a köztéri plakátokat, ha szórakoztatóak, nem tolakodóak, és összekötik az embereket.

Furcsa hirdetőtábla bukkant fel a karácsony előtti hetekben Bordeaux-ban: elsőre is látszott, hogy nem hagyományos reklám, de igazából senki nem tudta, mi az. A plakát körül négy oszlopot helyeztek el, rajtuk egy-egy piros gombbal.

Aztán a járókelők előbb-utóbb csak kifundálták, hogy a négy gombot egyszerre kell megnyomni, és akkor megtörténik a csoda.

A plakát kettényílt, és előkerült a gondosan elkészített karácsonyi terülj terülj asztalkám.

A hirdetést a The Pill nevű kreatív ügynökség készítette el a Franciaország-szerte 250 pincével rendelkező V and B borászat számára. „Osszuk meg a karácsonyt” – ez lett a kampány üzenete. A lényeg pedig, hogy az akció kiválóan működött: kellett hozzá némi együttműködés, aztán az ajándék-szerűen szétnyíló plakátból előkerült az ünnepi asztal a járókelők legnagyobb örömére.

Csokoládé, szaloncukor, karácsonyi sütemény és egyéb finomságok is jutottak az asztalra – persze V and B termékek is –, amiről vidáman előkarácsonyoztak a helyiek.

Egy helyi lap pedig levonta a tanulságot, szerintük a köztéri reklámokat szeretni is lehet, ha nem tolakodóak, szórakoztatóak és összekötik az embereket.

(Forrás: The Pill)

Ez is érdekelhet:

Ahol belefulladhatsz a Lindt-golyókba: a zürichi csokimúzeum

A belépő a zürichi Lindt csokimúzeumba tíz frank a gyerekeknek, tizenöt a felnőtteknek és igazán nem nehéz leenni.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés