Tudományos érdeklődés miatt, nem élvezetből.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2023. május 16-a és június 16-a között „figyelemmel követett tíz – magyar viszonylatban a legpopulárisabbnak számító – felnőttweboldalt”, de persze csak azért, mert „az internet azon részére szeretné felhívni a figyelmet, amely a kiskorúak védelme és az emberi méltóság sérelme szempontjából aggályos lehet”.

Egy átlagos napon a tíz legnépszerűbb pornográf tartalmú weboldal csaknem 620 ezer magyar figyelmét köti le, egy hét alatt pedig mintegy 1,7 millió felhasználóét. A vizsgált egy hónap alatt közel 2,5 millióan látogattak el a szóban forgó felnőtt oldalak valamelyikére, közel hetven százalékuk férfi, ami azt jelenti, hogy

az internetező magyar lakosság körében minden második férfi legalább egyszer egy hónapban fogyaszt valamilyen szexuális tartalmat,

míg a nők esetében tízből csak ketten. A vizsgált időszakban a tíz pornográf oldalra fellátogató 2,5 millió felhasználónak a fele a 18–29, illetve a 30–39 éves korcsoportba tartozott, egyötöde pedig 40–49 év közötti netező volt. A legmeghatározóbb csoport a 30–39 év közötti korosztály.

A leglátogatottabb felnőttoldal a Pornhub.com, 400 ezerrel többen nézik egy hónap alatt, és napi szinten is közel háromszor többen keresik fel, mint bármely versenytársát. A listán két magyar oldal, a Rosszlanyok.hu és a Napiszex.com is szerepel.

A top tíz leglátogatottabb felnőttoldal tartalomfogyasztási trendjeit tekintve jelentős szabályszerűség nem tapasztalható, csupán minimálisan emelkedik meg a látogatók száma a hét közepén: azaz kedden, szerdán és csütörtökön általában 4,7 százalékkal többen lépnek fel a vizsgált oldalakra, mint a pénteki és a hétfői napok között. Majdnem háromszor többen voltak olyanok, akik csak mobilról keresték fel a tíz ranglistás oldal egyikét, kevesebb mint félmillióan csak PC-ről vagy mindkét eszközről.

Az NMHH felhívja a figyelmet, hogy „számos egészségtelen következménnyel és az élet minőségbéli romlásával járhat a mértéktelen pornófogyasztás, melynek egyik megnyilvánulási formája lehet a felnőttoldalak rendszeres, hosszú időtartamú látogatása”.

(Forrás: NMHH. A kép illusztráció.)

Ez is érdekelhet:

Tudtad, hogy a klasszikus Disney-rajzfilmek tele vannak rejtett szexuális utalásokkal?

A Disney-rajzfilmek tele vannak szexszel, ráadásul nem véletlenül. Most jól nyisd ki a szemed, mert epikus leleplezés következik!

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
35% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
65% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt
Hirdetés