Az alvó város tragédiája

25-én a rendes karbantartási munkálatok miatt megkezdték a 4-es reaktor fokozatos leállítását. Közben tesztelni akarták a rendszert, hogy külső forrásból származó elektromosság nélkül is képes-e elegendő áramot generálni a biztonsági berendezések működtetéséhez. Hajnali 1 óra 23 perckor a reaktor teljesítménye hirtelen a normális szint tízszeresére ugrott, a gőz nyomása lerobbantotta a blokk tetejét, és 14 tonna radioaktív hulladék került a levegőbe, súlyos sugárzással fertőzve az erőmű közelében, az erőmű kiszolgálására épült város, Pripjaty 50 ezer alvó lakosát.

A kitelepítés

A szovjet vezetés először a régi gyakorlatnak megfelelően megpróbálta eltitkolni a katasztrófát, de svédországi atomerőművekben már másnap érzékelték a Szovjetunió felől érkező radioaktív felhőket.

Miután a svédek bejelentették, hogy a Szovjetunióban atomkatasztrófa történt, a kommunista vezetés sem titkolhatta tovább, és április 27-én megkezdték a lakosság evakuálását: több mint 320 ezer embert telepítettek ki a térségből. Pripjaty lakosságát 1225 autóbusszal és két 1500 személyes vonatszerelvénnyel szállították el, csak pár napi élelmet és ruhát vihettek magukkal, értékeiket lakásaikban kellett hagyniuk. Sugárzó macskáikat és kutyáikat is hátra kellett hagyniuk. A környékbeli vadászok lőtték ki a kóborrá vált kedvenceket, és temették el őket a sugárzó személygépkocsikkal együtt.

A hadsereg lezárta a várost, a lakókat Kijevbe és más környékbeli városokba telepítették, de a katonaság napokkal, hetekkel később is talált összesen húsz pripjatyit, akik továbbra is a városban bujkáltak, mert nem akarták elhagyni otthonaikat. Szeptemberben minden lakástulajdonos visszatérhetett egy gyors látogatásra, hogy hátramaradt mozdítható holmijukat magukkal vigyék. Addigra a tisztítóegységek többször is lemosták az épületeket és az utcákat, a radioaktív anyagok jelenlétét a töredékére csökkentették, de még egy évtizeddel később is rendszeresen mosták az utakat, a füvet és a földet is kicserélték a halott városban.

Az áldozatok

A csernobili katasztrófa áldozatainak számát lehetetlen felbecsülni, mivel a Szovjetunióban a baleset után titkosították az áldozatok kórházi kartonjait. Összesen harminc embert tartanak nyilván, mint az atomkatasztrófa közvetlen áldozatait, akik a baleset pillanatában, vagy az ott szerzett szennyeződésben kilencven napon belül meghaltak. Többségük kiskatona volt, akik a mentés során szenvedtek el akut sugárszennyezést. A valós áldozatok, illetve a tartós sérülést szenvedettek száma ennek többszöröse lehet. A sugárzó reaktort 200 ezer kiskatona "önkéntes" munkájával egy óriási betonszarkofággal fedték le.

A zóna

Hamarosan a zónát is kialakították, egy harminc kilométeres sugarú, a katasztrófa után kitelepített területet, amely egy Csernobil körüli tíz kilométeres belső gyűrűt és egy húsz kilométeres külső kört foglal magába. A külső zónába az ukrán kormány egyes hatvan év feletti személyeknek megengedte a visszaköltözést, de a tíz kilométeres zóna továbbra is lakhatatlan. Vadlovak, farkasok, medvék és vaddisznók járnak ma a területen, és nem ritkán az elhagyott épületek között nőtt erdőkben is megjelennek, de őket a vadászok általában kilövik. Később a veszélyeztetett ázsiai bölényt is betelepítették a zónába.

Pripjaty ma

Ma kihaltan merednek az ég felé a hetvenes években épült 15 emeletes panelházak, melyekben számos tárgy ugyanúgy érintetlenül fekszik, ahogy 1986 áprilisában otthagyták a kitelepített családok átlagosan 26 éves tagjai. Persze csak az értéktelen tárgyak, mivel ami értékes és mozdítható volt, azt az utóbbi évtizedekben mind elvitték az illegális behatolók. Sok épületet már visszavett a természet, a lakásokban növények nőnek. A harminc kilométeres zónát ma is a hadsereg őrzi, de engedéllyel látogatható a város. Bárkinek.