Nagyobb kárt okozhatnak majd, mint egy erős földrengés.

Egy, a Science Advanced folyóiratban megjelent tanulmány szerint a klímaváltozás már most megkétszerezte a katasztrófát okozó árvizek esélyét, a jövőben pedig ma még elképzelhetetlen nagyságrendűek lehetnek az áradások. Daniel Swain, az egyetem klímatudósa, a tanulmány egyik szerzője a CNN-nek azt mondta, olyan nagyságrendű áradásokra kell gondolni, mint amilyenek Saint Louis környékén és Kentucky állam keleti részén pusztítottak a nyáron, csak jóval nagyobb területen, akár Kalifornia állam egészét érintően. A tanulmány szerint

Kalifornia klimatikus adottságai miatt természetesen módon kitett a hirtelen kialakuló áradásoknak, amit a klímaváltozás még erősíthet is.

Az elmúlt napokban Kalifornia keleti részén, valamint Nevada és Arizona állam sivatagos részén rendkívüli esőzések okoztak károkat. Las Vegas utcáit víz árasztotta el, és

a világ legszárazabb vidékének számító Death Valley-ben három óra alatt egyévnyi csapadék hullott.

A károkat okozó erős monszun pozitív hatásokkal is jár, a sivatag kivirágzott, és enyhült a Kaliforniát régóta sújtó vízhiányt. Az Amerikai Aszályfigyelő Központ közlése szerint Arizona és Új-Mexikó nagyobb részén, a kaliforniai sivatagban és Nevada déli felén az átlagos csapadék kétszerese esett az elmúlt két hónapban.

heves esőzésok okozta árvíz nyoma Hazardban, Kentucky államban, augusztus 8-án (Fotó: Peter Zay/Anadolu Agency/Getty Images)

Az USA középső részén, Saint Louis város környékén és Kentucky állam keleti részén két hete voltak heves esőzések. Kentuckyban a katasztrófahelyzetet feloldották, és már az újjáépítésen dolgoznak.

(Forrás: MTI. Nyitókép: áradásokban megsérült híd a Grapevine Creek fölött a Kentucky állambeli Perry megyében, idén augusztusban. Fotó: Ryan C. Hermens/Lexington Herald-Leader/Tribune News Service/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Annyira felmelegedett a Földközi-tenger, hogy hurrikánok alakulhatnak ki miatta

Lassan már napi több rossz hír érkezik a klímaváltozással kapcsolatban.

Lassan csak Salt City marad Salt Lake Cityből

Környezeti katasztrófa lassított felvételen: Utah történetének legnagyobb aszályát éljük. Az installáció, amit 1970-ben készült a Nagy-sóstó szélén, ma bő másfél kilométerre van a parttól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában