Szegedi lányként Deák Zsuzsanna pályafutása sporttal, azon belül kajakozással, azon belül korosztályos magyar bajnoki címmel indult. De az olimpiai álmairól le kellett mondania egy sérülés miatt, mert „már minden mozdulat fájt: idegbecsípődéssel kezeltek, majd a röntgenen kiderült, hogy négy milliméterrel elcsúszott a csigolyacsontom.”

Akkoriban nem tartott ott az orvostudomány, mint ma: azt mondták neki, hogy tíz év, mire megint tönkremegy, és onnantól újabb fájdalmakkal él majd.

Zsuzsannának döntenie kellett, hogy vállalja a műtétet, vagy más irányba indul el az életben. Még nem voltak pszichológusok, mindent egyedül kellett feldolgoznia, és miután a sportolói fényképek fölött elsiratta a beteljesületlen karrierjét, döntött. Többé nem volt kérdés, hogy a rajzolói tehetségét bontakoztatja ki, reklámgrafikusként végzett a szegedi Tömörkény István Gimnáziumban.

Úgy érezte, nincs szükség egyetemre, a gimi után egy síküveget feldolgozó üzem, a CE Glass grafikusa lett a díszüveges részlegen. Akkoriban mindenki tiffany üveget akart, aminek meg kellett tanulnia a mesterfogásait. Pár év után átigazolt egy másik céghez, a Jüllich Glashoz, ahol 21 évesen neki kellett felépítenie a díszüveges részleget. Később jött a baba, visszaköltözött Szegedre, mellette pedig egyéni vállalkozó lett.

Vállalt díszüvegkészítő, grafikusi, lakberendező és belsőépítész megbízásokat is, de nem voltak könnyű évek: nem mindig volt kereslet az üvegre, a tiffany oktatását pedig sokan megoldották a netről. Az egyetemet felnőtt fejjel kezdte el Szegeden, egy újsághirdetés nyomán, ebben a család és az egyetem is támogatta, és ekkor kezdett el üvegplasztikákat gyártani, amelyek galériákba, kiállításokra is bekerültek.

Aztán elnyert egy ösztöndíjat a MOME kétéves master képzésén, ahol az újrahasznosítást választotta. Megnézte az építőipari üvegeket gyártó cégek üzemeit, ahol

döbbenten látta, hogy bár a cégek mindent megtesznek, mégis az építészeti üveghulladéknak csak bizonyos százalékát hasznosítják újra, mert ha színezett, szennyezett, dróthálós, akkor nem lehet az üveggyártásban újrahasznosítani.

Az orosházi hulladékudvarba is ellátogatott, ahol kiderült, hogy az üveghulladék nagyobb százaléka külföldre megy ki. Az öblösüveg (mint a borosüveg) és az építőipari üveg két külön kategória, külön is gyűjtik, viszont Magyarország mindkettőből keveset hasznosít újra, míg a körülöttünk lévő országok 80-90 százalékot – de már önmagában annak is nagy az ökológiai lábnyoma, hogy kamionokkal viszik ki az üveget, mivel az üveg fajsúlya nagyon nehéz.

Bár a szakma egy része ágált az építészeti üveg hulladékának összeolvasztása ellen, kiderült, hogy ez igenis lehetséges. Zsuzsanna színjeles szakdolgozatot írt, a doktori iskola pedig felkérte, hogy menjen oda folytatni a kutatást.

A MOME-n betekintést nyerhetett az üvegfúvás csodálatos mesterségébe, de talán még fontosabb, hogy az építészeti üveget kerámiagyártásban használatos alapanyagokkal összekeverve életre keltette, egy új üveg-kerámia szilikátanyagot hozva létre. A kutatási anyaga a meglévő üveg-újrahasznosítási eljárások szisztematikus feltérképezéséből indult ki, de közben kiderült az is, hogy a szennyezett üvegeket és az üvegiszapot itthon nem tudják újrahasznosítani, és

„az Alföldön vannak helyek, ahol szó szerint hulladékhegyek vannak már, nemsokára síelhetünk is rajtuk” – viccel Zsuzsanna, merthogy valójában ez az anyag a föld alá kerül.

Ez ledarált, 3-8 mm-es darabkákat jelent, aminek külföldön azért többé-kevésbé megoldott az újrahasznosítása. De van még az üvegiszap is, azaz a fúrás, csiszolás után keletkező por, amit a nagy cégek kinyernek a csatornarendszerből, zsákokban gyűjtik, és végül ez is megy a föld alá. Amikor kiszárad, kőszerű anyag lesz belőle.

A meglévő kutatások feltérképezése után saját kutatásokat is végzett: különböző szemcseméretre őrölték a hulladékot, különböző hőgörbéken és anyagtársításokkal nézték, mit lehetne velük kezdeni képzőművészeti területen. Ezek a kísérletek egy éven át tartottak, és 1300 fok körüli hőmérsékletről mentek visszafelé, merthogy az újrahasznosítás során az alacsonyabb hőfok is fontos volt, és végül sikerült 900 fok alá lemenniük.

Az eredmény? Az üvegiszapból lett egy új hőszigetelő anyag, a habüveg; az üvegiszap bizonyos szemcseméreten és hőn felfúvódik, és lukacsos szerkezetű, nagyon könnyű anyag keletkezik belőle. A bevizsgálásokat a Veszprémi Pannon Egyetem végezte, ahol megállapították, hogy utólagos hőszigetelésre kiváló ez az anyag, főleg mert az egér sem akarja megrágni.

Ugyancsak bevizsgálták az üvegtéglát, amiből válaszfalak gond nélkül építhetőek. Ezen kívül keletkezett még a kerámiacsempe és az üvegcsempe is – ilyen formában nem volt még újrahasznosítás, azaz iparművészeti dizájntermékeket még nem hoztak létre hulladékból újraolvasztásos fusing technológiával.

Mindezek ellenére Zsuzsanna szerint a fenntarthatóság legérdekesebb aspektusa, hogy „divatos hóbortnak tartják”, amit nem vesznek komolyan.

„Nem gondoljuk végig, hogy itt mi történik és milyen felelősségünk van, hogy a kerámia- és üveggyártásban is mennyi agyag és homok kell, hogy miket bontunk le, hogyan használjuk fel a természetet, hogy milyen hulladékot hozunk létre, miközben az üvegről és az üvegiszapról is tudjuk, hogy tízezer év alatt sem bomlik le.”

Az üveg az egyik első mesterséges anyag, amit az ember hozott létre; vallásos emberként Zsuzsanna meggyőződése, hogy az emberi tudás is képes teremteni – miközben hulladékhegyeket halmozunk fel, amivel vétünk az ökológiának.

A nagy cégek nem mindig érdekeltek az újrahasznosításban, bár vannak azért pozitív fejlemények is: miután az üvegiszapért fizet a gyár, érdeke fűződik az újrahasznosítás megoldásához. „Erre most van megoldás, de én, mint egy kis iparművész nem tudok egy gyártósort létrehozni” – mondja, megjegyezve, hogy tovább kísérletezik mindezzel, már csak azért is, mert a visszaforgatott anyagokból készülő burkolatok kevesebb energia felhasználásával állíthatóak elő, mint az újak.

Az újdonságok közül a legnagyobb visszhangja a Bálnában, a 360 Designon kiállított nyolc négyzetméteres üvegajtónak lett, ami nemcsak impozáns látvány, de rendelni is lehet belőle Zsuzsanna honlapján. A sorozatgyártás egyelőre még csak vágy (de nem vágyálom, amennyiben dolgozik ezen), viszont megadott paraméterek alapján egyéni megbízó rendelhet újrahasznosított üvegajtót-ablakot.

Néhány éve Zsuzsanna a családdal kiköltözött egy Szeged melletti tanyára. Valójában nem a pandémia volt az ok: már előtte is próbálkoztak kertvárosokkal, de a város zaja valahogy mindig eljutott a házba.

„Nem valamiféle új világrendben kerestük a helyünket, és nem akartunk mindenáron önfenntartók lenni, csak egy csendesebb helyet akarunk, és közelebb lenni a természethez”.

Most szántóföldek veszik őket körbe, őzek, nyulak, fácánok szaladgálnak, és ha már így alakult, lett egy konyhakertjük is, még később bárányaik lettek. Egy lepukkant épületet tettek rendbe, ahol először az embernagyságú gaztól az ott lévő gyümölcsfákat sem vették észre. Ma már ehhez képest részben önfenntartóak, nemrég az első saját pálinkájukat is lefőzték.

(Fotók: Deák Zsuzsanna)

Ez is érdekelhet: