A történelem egyik legnagyobb szexszimbóluma platinaszőke hajával és ikonikus egyéniségével férfiak millióit babonázta meg. Életének viszont volt egy kevésbé ismert időszaka is, ebből a periódusból mutatunk néhány fotót Marilyn Monroe-ról.

Marilyn Monroe, született Norma Jeane Mortenson gyerekkora közel sem volt könnyű, többször költöztek, és csak tizenkét évesen tudta meg, hogy van egy nővére, akivel csak felnőttként találkozott. Anyja nevelőszülőkhöz adta, majd visszavette, amikor anyagilag kicsit jobban állt. Ezután idegösszeroppanást kapott, Norma Jeane pedig állami gondozásba került, majd újabb nevelőszülő következett, ahol a férj molesztálta.

16 évesen férjhez ment, majd 1944-ben megváltozott az élete, amikor találkozott David Conover fotóssal. Két évvel később kezdett dolgozni egy színészügynökségnél, ekkor vált el a férjétől. A többit meg ismerjük.

10 hónaposan 1927 áprilisában
A fiatal Norma Jeane Mortenson, édesanyjával Gladys Bakerrel 1929-ben
Kamaszként Ana nénikéjénél, egyike a sok helynek, ahol élt a nehéz gyermekkora alatt
14 évesen, itt már a Goddard családdal élt, igaz, nem sokáig, Ervin Goddard több alkalommal is molesztálta
1941-ben a barátnőivel
Szintén 1941
Barátnőjével pózol 15 évesen
Nem sokkal ezután 16 évesen férjhez megy
James Dougherty 1942. június 19-én vette feleségül
Gyári munkás volt, amikor először felfigyeltek rá
Nem sokkal az első fotózása után felmondott, modellkedni kezdett
Egyik első fotója már modellként
Az Ambassador Hotelnél pózol
Kicsivel extrémebb körülmények között 1945-ben
Sweater Girl, 1945
1945 elég mozgalmas év volt számára
Medencés, még abból az évből
Fürdőruhás
Első országos címlapja a The Family Circle-ben, ez már 1946
Tengerpart és 1946
A 20th Century Fox 1946-ban szerződtette, innentől indult be a színészkarrierje
Nem csak fürdőruhás fotózásai voltak
Még mindig 1946
Első szerepét 1947-ben kapta meg, pincérnő volt a Dangerous Years-ben; itt meg egy medencében lazul (dolgozik)
Ez azért eléggé rendben van
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában