Megvannak a medveszámlálás előzetes eredményei. Úgy tűnik, hogy medvék ezreinek nem jut megfelelő élőhely.

A genetikai minták alapján végzett medveszámlálás is azt bizonyítja, hogy több ezer medvének nem jut megfelelő élőhely Romániában - nyilatkozta Benedek Barna, a felmérést végző munkacsoport vezetője a Székelyhon-nak. A Benedek Barna által vezetett Vadállomány Professzionális Kezelését Célzó Egyesület nyerte a román környezetvédelmi minisztérium által meghirdetett tudományos igényű felmérésre kiírt közbeszerzést. Az illetékesek a kutatás eredményei alapján változtatnának a lakott településeken egyre nagyobb gondot okozó védett barnamedve-állomány kezelésén.

Háromszáz fő végzi a terepmunkát szőr-, szövet- és ürülékmintát keresve, amelyekből genetikai mintát vesznek. Eddig több mint nyolcezer mintát elemeztek ki, és kiderült, hogy három mintából egy különböző állattól származik, így csaknem háromezer medvének már bizonyított a léte. Benedek Barna szerint, ha a további eredmények is ezt a tendenciát követik, mintegy hatezer példány létét fogják tudni bizonyítani. Ez azonban korántsem jelenti a teljes állományt, rá lehet számolni 25-30 százalékot, mert képtelenség minden medvétől genetikai mintát nyerni, sok állat él az ember számára megközelíthetetlen helyeken. Emlékeztetett arra, hogy a Marian Dracea Erdészeti Kutatóintézet az élőhelyek felmérése után arra jutott, hogy

Romániában maximum négyezer medvének lenne élőhelye, így kijelenthető, hogy kétezer állat a természetes élőhelyén kívül kénytelen élni. „Kimondom, ezeket a medvéket, amelyek bemennek a falvakba, városokba, a házakba, élelmet kunyerálnak az autósoktól, ki kellene lőni, mert ők már a bocsaiknak is ezt a viselkedésmódot örökítik tovább. Csak így lehet ezt a viselkedésbeli anomáliát visszafordítani, megszüntetni.”

Benedek Barna szerint az áthelyezés nem megoldás, az elköltöztetett állatok 99 százaléka visszatér oda, ahonnan elvitték, vagy az új helyen okoz hasonló problémát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a medvék számára alkalmas romániai élőhelyek tíz százaléka az elmúlt tíz évben elvesztette eltartóképességét a különböző beruházások miatt, így az emberi tevékenység által okozott hatást is csökkenteni kellene.

A környezetvédelmi tárca korábban évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak, 2016-ban azonban betiltották a populációszabályozó medvevadászatot, és az állomány elszaporodott. A lakott területekre egyre gyakrabban belátogató nagyvadak számos esetben okoztak személyi sérülést és anyagi kárt.

A kilövésre ítélt medvék fele megúszhatja Romániában

Közbeszólt a román tudományos akadémia.

Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter szerint Romániában az utóbbi hét évben ötvenszeresére nőtt a medvék okozta károk száma, és ötszázszorosára az értékük. Míg korábban hét, zömében erdélyi megyéből érkeztek medvekárokról szóló jelentések, tavaly már az ország fele, 23 romániai megye volt érintett.

(Forrás: Székelyhon, MTI. A kép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

„Ez a futás nemcsak a testünknek, a lelkünknek is jót tesz!” – Dupla körös futásokkal és kibővült charity programmal jön az NN Ultrabalaton

Erika olyan gyönyörű, hogy nem csak egy írógépet neveznénk el róla

Nem illetlenség, ha képtelen vagy Coral szemébe nézni

További cikkeink a témában