Beyhan Mutlunak igen szövevényesre sikeredett az egyik átlagosnak induló esti piálása. Az ötvenéves török férfi épp a haverokkal iszogatott, iszogatott és iszogatott, amikor egy adott ponton fogta magát, és nekiiramodott a közeli erdőnek.

Talán a vödörnyi raki után megkívánt némi fésűskagyló-wakamét, így elindult Alcsút irányába, mások úgy vélik, a tintás szerencsevadász a tetétleni fantom nyomába eredt, aki a rossznyelvek szerint a közép-anatóliai Karamanban bujkálhat.

Akármelyik verzió is áll fent, a bursai férfi nagyon gallyra ihatta magát, mert kurvára rossz irányba indult el,

vissza pedig már nem is tért a bázisra. A haverok értesítették a hatóságokat az eltűnéséről, majd hamar összeverbuválódott egy jó kis keresőcsapat Beyhan Mutlu megtalálására.

Az NTV nevű török csatorna is közvetítette a mentőakciót, amelyhez idővel egyre több lelkes önkéntes csatlakozott.

Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a kereső- és mentőcsapatok órákon át kiabálták az eltűnt Beyhan Mutlu nevét az erdőben, majd egy adott ponton egy férfi meglepetten kiszólt a tömegből:

„Kit keresünk? Én itt vagyok.”

A rendőrök ezután biztonságban hazakísérték hősünket, az ügyben azonban továbbra is sok az elvarratlan szál. Mit keresett Mutlu az erdőben, hogyan és mikor csatlakozott saját keresőcsapatához, és a cimborák hogy nem szúrták ki, hogy végig a közelükben slattyogott.

És ha már a tetétleni fantom:

Lezárult az egyik legkomolyabb magyar x-akta: megtaláltuk a tetétleni fantomot

Sokkal ijesztőbb és csúnyább, mint amilyennek a helybéliek anno leírták.

(Forrás: Getty Images, Telex)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
14% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.