Kipróbáltuk a varázspálcák 18+-os verzióját. Szerintünk te is ki akarod.

Most lehet, hogy megsértünk pár férfiúi hiúságot, de kimondjuk, mert igaz: a női orgazmus finoman szólva sem működik varázsütésre; egy csomó mindennek kell klappolnia, hogy egy nő az egekbe repüljön egy férfival. Sok dolgot ebből nem tud megoldani a technológia – például, hogy kialakuljon az erotikus, fűtött hangulat köztetek vagy épp azt, hogy ne ezer más dolgon járjon az agya aktus közben – viszont van, amit igen.

Ez az egyetlen igen pedig egészen óriási: a csiklóizgatásról van szó, ami – és ezzel reméljük, nem mondunk újat – a nők háromnegyedénél az orgazmus kulcsa. És ezennel meg is cáfoljuk az első mondatunkat: a női orgazmus igenis működik varázsütésre, csak kell hozzá egy nagyon bomba varázspálca. Ez pedig a Satisfyer Wand-er Woman.

Masszírozástól a sikolyokig

Szóval mi is a Wand-er Woman? Egy wand, azaz varázspálca, szexre fordítva pedig egy prémium masszírozó vibrátor mikrofonfejjel, amivel a csiklórészen elidőzve egészen elképesztő orgazmusokat okozhatsz a barátnődnek. A fekete, áramvonalas, bőrbarát szilikonnal bevont, selymes játékszert nagyon változatosan lehet használni.

Egyrészt előjátéknak is tízpontos: a vibrátor fejét az intim zónákhoz – mellbimbók, nyak, combhajlat, vagy akár férfioldalon a herék és a makk – helyezve pörgethetitek fel a szex előtti izgalmi fokot a maximumra. Másrészt használhatjátok valódi testmasszázshoz is; teljesen ellazítja az izmokat és oldja a stresszt, ami amúgy az előjáték előjátéka is lehet, ha esetleg egy fárasztó, ideges nap után kilazítanád a csajodat, hogy hangulatba kerüljön.

Fő produkciója a Wand-ernek viszont a csiklóvibrátorság: itt mutatja meg igazán, mit tud 15 fokozatú rezgésmódban csinálni a csajoddal.

Tapasztalatból mondjuk, hogy nagyon-nagyon sikoltozáspozitív az eszköz; maga a szexjáték nagyon halkan duruzsol, a csajod viszont biztosan hangosabb lesz, ahogy egyre forróbb lesz az izgatás és feljebb hág a kéj a fokozatok erősebbre tolásával egészen a robbanásszerű orgazmusig.

Szex előtt, szex közben, kívül, belül, együtt, egyedül

Előjátéknál nagyon pikáns lehet, ha a csajod csiklóját izgatod a wanddal, majd ahogy egyre gyötrelmesebb, lepedőmarkolósabb a kéj, el is merítheted az eszköz fejét a punciban.

Akár teljesen, majd kihúzhatod és folytathatod a csikló izgatását, lassan, késleltetve a célbaérést – a hatás garantáltan nem marad el, a barátnőd könyörögni fog a megváltó orgazmusért.

Éppen ezért igazából négyféleképp is használható – masszázs, előjáték, csikló, hüvely – és ugyanígy többféle pozíciót is enged az eszköz: szex közben is simán veletek lehet, vagy úgy, hogy te tartod a csiklójához, vagy ha kényelmesebb, akkor a csajod kezébe is adhatod az irányítást. Gondolj csak bele, mennyire szexi, ahogy te ki-be jársz benne, ő pedig a csiklóját izgatva, a fokozatokat feltolva egyre magasabbra repül a kéjben? Plusz száz százalékban vízálló is, így kádban, zuhany alatt is huncutkodhattok vele (de ne lepődj meg, ha a csajod titkon egyedül is magával viszi egy fürdéshez!).

A Wand-er Womanben pedig az még az elképesztően szuper, hogy bomba teljesítménye és multifunkcióssága ellenére teljesen megfizethető árú – a piacon lévő, többi wandhez képest több tízezer forinttal olcsóbb, 17 990 forint. És ami a csodás meglepetés, hogy most, november 21-től 22-ig, azaz szombattól vasárnap éjfélig óriási akcióban van a Wand-er, csupán 6 795 forintért lehet most beszerezni a Vágyaim.hu oldalán, diszkrét csomagolással, ingyenes kiszállítással, elemek helyett USB-s újratöltéssel, tíz év gyártói garanciával.

Úgyhogy szerintünk ne hagyd ki ezt a hihetetlen varázspálcát, méghozzá ilyen akcióban, és lepd meg magatokat a hidegebb, bekuckózós hónapokra egy tonna kéjjel és orgazmussal!

(Fotók: Mortonovich, Vágyaim.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

Így jutottunk a nyugati minimalizmustól az eklektikus ezredfordulón át az okosotthonokig – 20 éves a MaxCity, Kovács Zsófival beszélgettünk

További cikkeink a témában