Rekordmélységbe, több mint két kilométerre sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe – jelentették be a projektet vezető brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey, BAS) szakemberei, akik szerint kutatásuk segít megérteni, miként fog reagálni a régió az éghajlat melegedésére.

A Rutford-jégár térségében dolgozó 11 fős csapatnak január 8-án sikerült elérnie a 2152 méteres mélységben lévő üledéket 63 órányi folyamatos fúrást követően. A szakemberek 12 hete dolgoznak a szélsőséges időjárási körülmények között, nagyjából mínusz 30 Celsius-fokban.

A kutatókból és mérnökökből álló csapat a lyukba leeresztett műszerek segítségével fogja mérni a víznyomást, a jég hőmérsékletét és alakváltozását.

A BEAMISH nevű projektet 20 éve tervezik a kutatók, és 2004-ben már egyszer megpróbálkoztak a megvalósításával, sikertelenül. A tudósok szerint meglehetősen hiányosak az ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi történik a Nyugat-Antarktiszon, és egy olyan terület tanulmányozásával, ahol a jég puha üledéken nyugszik. Így a kutatás révén jobban megérthetjük, hogy ez a terület hogyan változhat a jövőben, és milyen mértékben járulhat hozzá a globális tengerszint-emelkedéshez.

Ez is érdekelhet:

Továbbra is vészes közelségben az apokalipszis

Az Atomtudósok Bulletinjének éves konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást.

(forrás: LiveScience, BBC, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hány surinamei-holland származású lányt ismersz?

Már látható, mennyivel nagyobb volt a római Colosseum, mint most

Szabadultunk, de visszakívánkozunk

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
19% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
29% Nem láttam, de megnézem.
19% Nem láttam és nem is tervezem.