Már csak négy válogatott van versenyben a labdarúgó Európa-bajnokságon és nagy örömünkre ebből három nem kedveli, ha feltöri a hátát a háló, inkább nyer 4-2-re, minthogy kibekkeljen egy meccset. De a negyedik, Olaszország is képes volt változtatni és nekiment az angoloknak. A kifejezetten defenzív focit játszók elhullottak és mi egy könnycseppet sem ejtünk értük. Sőt, beleütnénk az utolsó szöget is a koporsóba. Támadófutballra fel!

Európa legjobb nyolc csapata közé nem a legjobb nyolc csapat jutott, de egyrészt ezzel a tendenciával már volt időnk megbarátkozni, másrészt a labdarúgás továbbra sem pontozásos sportág és nem is közönségszavazattal lehet bekerülni az elitbe. Így aztán Hollandia, Oroszország vagy épp Horvátország szedhette a motyóját és repülhetett, míg Görögország, Csehország és az utóbbi években egyre harmatosabb Anglia készülhetett az egyenes kieséses szakaszra.

Ekkor még aggódhattunk a támadófoci miatt, hiszen épp a felsorolt kiesett együttesek - főleg a szbornaja és az oranje - nagy ereje mindig is a lankadatlan attakban volt. Míg a görög és az angol válogatott sosem arról volt híres, hogy körbelőtte az ellenfél kapuját és fojtogató nyomás alá helyezte a kaput. Olyannyira nem, hogy a legrémisztőbb adatokat ez a két gárda produkálta a mezőnyben: Görögország kilenc darab kaput eltaláló lövéssel büszkélkedhet a három csoportmeccsen! (A spanyolok 39-szer találták el.) Az már a többiek szégyene, hogy Karaguniszék így is tovább tudtak jutni, hiszen a kilenc próbálkozás harminchárom százaléka a kapuban kötött ki. Bizony, három meccs, három gól, továbbjutás. Kész szerencse, hogy nem ismétlődik meg a történelem, 2004 után nem kellett ismét végigszenvedni egy görög Eb-sikert, a németek lazán kipöckölték Fernando Santos csapatát. De erre még visszatérünk, még jövök egy adattal Angliáról is: Terryék az egész mezőnyben a legkevesebbszer passzoltak, összesen 840-nel próbálkoztak, de ebből is csak 557 volt pontos. A három csoportmeccsen összesen, természetesen. Segítek elhelyezni ezt a térképen - a spanyolok motorjának, Xavinak egyedül 136 passzolási kísérlete volt az írek ellen, és mindössze 9-szer hibázott. Márpedig azt akár edzői papírok nélkül is sejteni lehet, hogy akinél nincs labda, az nemigen tud támadni. Anglia sem tette. A franciák elleni nyitómeccsükön írd és mondd egyszer találták el a kaput. Persze, hogy 1-1 lett.

Ezek után - semleges nézőként - kitörő örömmel fogadtuk, hogy a negyeddöntőket egyik gárda sem élte túl, Németország úgy hat percig csillantotta meg a reményt a kétségbeesetten bekkelő görög válogatott előtt, ám a teljesen véletlenszerű egyenlítés után gyorsan szétszedték őket. A németek. Azok a németek, akik lassan kezdik eltüntetni a sztereotípiát, a zsigeri ellenszenvet, mely évek óta a bőrünk alá itta magát - güriznek, hajtanak, felszántják a pályát és böhöm nagy mázlival, vélhetően tizenegyesekkel továbbjutnak. Valljuk be, utáljuk ezt, utáljuk őket, mindig is élvezhetetlen volt az Andy Brehme, Guido Buchwald, Andreas Möller, Jens Jeremies vagy épp az Olivier Bierhoff-féle gyömöszölés. Nyertek vébét, de minden meccsükkel vallatni lehetett. Aztán elkezdtek nem nyerni semmit és váltottak. Koncepció, utánpótlás-nevelés, honosítás, ahogy kell. Ledózeroltak mindent és most itt áll egy szisztematikus munkával felépített, csili-vili épület, mely stabil és mindenekelőtt sajnos gyönyörű. Sosem hittem, hogy egyszer ezt leírom, szinte fáj is, a kezem remeg tőle, de ez a német válogatott...szóval ez a német válogatott szép focit játszik. Most jönne a szerethető szó, de mindennek van határa. Fiatalok, ügyesek, technikásak (!) és persze továbbra is kegyetlenül szervezettek. Két éve az elődöntőig masíroztak a világbajnokságon, ahol a másik csodacsapat, Spanyolország állította meg őket. Most, az elődöntők előtt Németország az egyetlen százszázalékos csapat, magától értetődő módon léptek át mindenkin Özilék. Kilenc szerzett találatuk a legtöbb a mezőnyben.

A németek következő ellenfelei az olaszok lesznek, akik ugye a catenaccio feltalálói (a '60-as években agyalták ki), mely a tökélyre fejlesztett védekezés rövid neve. Az Eb előtt úgy festett, ez a mai squadra azzurra is ebből fog élni, hisz valamirevaló csatár nélkül érkezett (Balotelli és Cassano markáns egyéniség, de nem egy Paolo Rossi, vagy akár egy Alex Del Piero). Ehelyett meghökkentő módon nem ástak lövészárkokat a tizenhatosuk elé, mindenkit meglepve még a spanyoloknak is, ha módjával is, de nekimentek. Ugyan mindössze négy gól áll a kékek neve mellett (viszont 50 próbálkozás, ami a legtöbb!), de például a negyeddöntőben teljesen váratlanul rák*rták az ajtót az angolokra  -  kapufa, ordító helyzetek, mérhetetlen szerencsétlenség, 0-0-val kellett beérniük. De az offenzív felfogás meghálálta magát, a tizenegyesek után ők mentek tovább, a térdükön járó angolok meg haza.

A másik ág különösebb magyarázatra nem szorul, már ami a támadófocit illeti. Soha senki nem gondolhatta komolyan, hogy szóba kerülhet egy mondatban a védekező felfogás kifejezés és Spanyolország, valamint Portugália neve. A selección a világ trónját üldögél immár hivatalosan négy éve, az örök ígéret spanyol futball kinevelt egy generációt (Xavi, Iniesta, Xabi Alonso, Sergio Ramos és a többiek), mely nem csak focizni tud, hanem győzni is. A Fúria a franciák elleni negyeddöntőben tizedik Eb-meccsén maradt veretlen (2-0), és naná, hogy labdabirtoklásban (61%) is verhetetlen, és persze kimagaslóan a vörös-kékek passzoltak a legtöbbször (3211). És tudjuk, akinél a labda... Nyert a támadófoci, vesszen a bekkelés!

Lesd meg az Eb legérdekesebb adatait infografikáinkon!

(fotók: parameter.sk, blogs.canada.com, canada.com, tumblr.com)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon