Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Elérte a spanyolokat is a vb-címvédő átka, ám amíg korábban mondjuk a franciáknál borítékolható volt, a selección esetében mindenki értetlenül áll a leolvadás előtt. Körbejárjuk, mi okozhatta a lebőgést. Meg úgy általában Európa bukását.

Az örök esélyes, de soha semmit nem nyerő spanyol labdarúgó-válogatott a 2000-es évek közepére végre kinevelt egy olyan generációt, melybe sikerült belekódolni a győzelmet is, mellé pedig megtalálta a megfelelő tudású, pedagógia érzékű kapitányt is. A nagy egymásra találás 2008-ban Európa-bajnoki aranyban öltött testet, majd négy évig minden fontosabb tornát megnyert a La Fura Roja. Értsd: világbajnokság, majd újabb Eb. És most mindenki várta a csodát, az újabb címvédést, amelyre 1962 óta nem volt példa a vébéken. Nos, azóta már nyaralnak a spanyol srácok, pedig még csak most kezdődik a vébé érdemi része. Hol csúszott meg Del Bosque és brigádja?

Bajnokok Ligája, bajnoki hajrá

Egész Európában nem tartott olyan sokáig és nem volt annyira feszes a szezon, mint a spanyoloknál. A bajnoki cím az utolsó fordulóban dőlt el, tehát szó sem lehetett arról, hogy picit visszavegyenek a tempóból, nem fért bele egy óvatos rotáció a menetrendbe, hogy szusszanjanak a kulcsemberek. Ez a három nagycsapatot érintette elsősorban, de hát épp a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético Madrid adta a válogatott gerincét. De ez még csak az egyik része a menetelésnek, mert eközben a Bajnokok Ligájában rendeztek egy Real–Atléti döntőt.

Igen, én is tudom, hogy a Realban alig akad spanyol, míg az Atléticóban játszók zöme nem válogatott, vagy nem kulcsszereplő. De Sergio Ramos, Diego Costa (vele más gond is volt, később kitérünk rá) és David Villa szezonja nem volt rövid, miközben ugye a Barcával küzdöttek végkimerülésig a bajnoki címért. És a Barcában akad egy-két kulcsember, aki besokallhatott: Xavi, Iniesta, Sergio, Piqué, Fábregas, Pedro, Jordi Alba. És közülük nem mindenki fiatal már.

A hosszú, kimerítő idény eléggé kilúgozta az amúgy még mindig remek játékosokat, persze ennyi erővel panaszkodhatnának a portugálok vagy a horvátok is. Ó, hát csak nem ők is kiestek? Megfigyelhető, hogy kik azok, akiknek jobban megy tornán, és miért: Neymar és Messi szárnyal – ők mindketten elég sokat kihagytak év közben sérülés miatt, ergo pihentebbek. Az üdítő kivétel egyelőre Di María és Benzema, akik végignyomták a szezont és most is nagyszerűen játszanak. Vagyis Benzema esetében az is nem annyira helyénvaló.

Barca-mélyrepülés

Nem elég, hogy hosszú és kiélezett volt a küzdelem, még nem is ment annyira jól. Mármint a Barcának, amely hosszú idő után semmit se nyert, a Real és az Atléti is megfojtotta a tiki-takát, Xavi még csak árnyéka sem volt önmagának, Fábregas helyét nem találta Tata Martino, Neymar ha nem volt sérült, akkor épp béklyóba kötve játszott a bal oldalon, Messi sosem volt ennyire sérülékeny és kedvetlen, Piqué elképesztően sokat hibázott, Pedro meg egész egyszerűen pocsékul játszott. És ha őszinték akarunk lenni, akkor a zseniális Iniesta is csak jó volt, mint ahogy Busquets is átlagos évet futott. És ha a válogatott gerincének ennyire nem megy az egész szezonban, mitől lenne jó a válogatott?

B terv?

Szóval van a tiki-taka, amivel megleptük a világot és négy évig nem volt rá ellenszer, meg van a... Ja, nincs más. Vicente del Bosque elmondta a vébé előtt, hogy megvan a B tervük arra az esetre, ha nem működne flottul a szokásos, eddig bevált rendszer, vagyis: a labdatartás, passz orrvérzésig, öt-hat középpályás. Hollandia ellen az első félidőben működött a feltolt védekezés, a középpálya uralása, a fojtogató visszatámadás, és talán még Diego Costa sem volt annyira súlytalan, legalábbis egy tizenegyest összehozott. Látszott, mi a terv, majdnem működött is. Meggyőződésem, ha David Silva berúgja azt a ziccert egy nullnál, akkor ez a cikk nem íródott volna meg, hanem a beharangozóban kellene elemezni a Mexikó elleni esélyeiket. A City támadója azonban bokából akart emelni, kimaradt. Aztán jött az összeomlás, B terv nélkül.

Diego Costa

Az ő személye lehetett volna a különbség, nem véletlenül ragaszkodtak hozzá a spanyolok, annyira elfogytak a jó csatárok, hogy kellett valaki előre birkózni, kellett valaki, aki bevágja Iniesta vagy Xavi mértani pontosságú passzait. De az ellenszenves brazil a szezon végére teljesen elkészült az erejével, mindkét döntőben le kellett cserélni sérülés miatt. Szóval nem volt százszázalékos, de még ennél is nagyobb baj volt, hogy Torres még nála gyengébb egész egyszerűen nem illett ebbe a mértani pontossággal felépített, finom, érzékeny műszerbe. Az őserő ahhoz szokott, hogy megkapja a labdát és két védővel a nyakán beküzdi magát a kapu elé és lő. A selecciónban egy támadónak pengésnek is kell lenni, olyannak, aki képes megcsinálni a kényszerítőt, aki ha kell, kilép a szélre, teret nyitva a fellépő Silvának, Iniestának. Az a bizonyos hamis kilences Fábregasszal tabudöntögető és érthetetlen volt, na de mennyire működött?!

Iker Casillas

Ha láttad a meccseket, tudod, miért. Dinamittal ment neki a saját stabil, masszív szobrának, amit évtizedek alatt felépített.

Ellenfelek

Mert voltak azok is, mégpedig nagyon jók, de ezt sejtettük előre. Mondjuk azt nem, hogy az átalakított Hollandia ennyire kiemelkedően fog játszani, de visszautalok a korábbi gondolatra: ha David Silva berúgja... Utána viszont rendkívül profin kihasználtak minden hibát Robbenék. Chile meg iszonyúan motivált, szervezett, van egy remek edzője, meg egy-két klasszisa (Vidal, Alexis, Valdivia). Pontosan lehetett tudni, hogy mindkét európai megszenvedve velük.

És a többiek?

Olaszország? Nem elég jó, ahogy a Serie A sem, ahogy Pirlón kívül az egész keret eléggé átlagos. Balotelli egy túlhájpolt bunkó, a védelemben meg már nem Cannavarók és Nesták játszanak, hogy elbírják a többiek szürkeségét.

Anglia? Évtizedek óta agonizál, bár ők most annak ellenére előreléptek, hogy győzelem nélkül zúgtak ki – játékban már elég jók, hatékonyságban kell fejlődni, de ígéretes fiatal generáció alakul.

Portugália? Ugyan. Maga Cé megmondta, hogy sovány ez a csapat egy vébére, már a kijutás is pótselejtezőn sikerült (és ezért nem láttuk Ibrát...). Ronaldo meg láthatóan frusztrált volt, csak a minden meccsre megcsinált sérójával tűnt ki. Hisztis primadonna volt, de ezen nem lepődhettünk meg. De emellett sérült és fáradt is volt a heroikus luzitán hős.

(Fotó: Europress fotóügynökség/AFP)

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.