Letisztult. Ez a jelző szinte az összes vb-mezre igaz, ami jórészt a FIFA szigorú szabályozása (kötelező egy konkrétan világos és egy sötét szett), részben pedig az új trendeknek köszönhető. Már megmutattunk három aranyra esélyes válogatott mutatós idegenbeli, vagyis váltómezét, most itt a rendező Brazília kettes számú dressze. Meg a hazai is, ami teljesen hagyományos: arany mez, zöld csíkkal szegélyezve, zöld számmal és felirattal, kék nadrággal. Na és természetesen az öt csillaggal, ami a vébéaranyakat jelzi.

A második számú cucc tiszta kék lett, önmagában csíkozással, amik pöttyökből áll össze (divatszakmailag aligha így kell ezt megfogalmazni), a kék árnyalataival játszottak a Nike tervezői. A nadrág fehér, a sportszár pedig szintén kék. Egyszerű, szép, brazilos.

Az új vendégszerelést a Dél-Afrika elleni felkészülési meccsen mutatták be Neymarék, az első félidőben még az aranyszínűben nyomták, majd a szünet után már a kékben lőttek még három gólt (0–5).

A kapusok se maradjanak ki, ők ezekben a mezekben állhatnak majd a vonal elé:

Szerinted megnyerik a vb-t a brazilok? Ha összejön, négyszeres pénzt nyerhetsz. Meg kéne fogadni, nem?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

Ronaldinhót idéző gólt szerzett a City játékosa, Guardiola azonban így is foghatja a fejét

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.