Dárdai Pál szövetségi kapitány elismerte, nem játszott jól a csapat, és talán ő is hibázott, valamint elmondta, csak novemberben beszél az esetleges folytatásról feleségével, amennyiben irányításával a válogatott eléri kitűzött célját, azaz a következő meccsen legyőzi a finneket.

A válogatott hazaérkezett a keddi feröeri meccs után, a megbízott kapitány a reptéren beszélt az északi ütközetről:

"A minimálisan megfogalmazott célt, a négy pontot megszereztük. Mindenki látta, hogyan... Egy jó második félidőt produkáltunk Bukarestben és 90 percet szenvedtünk Feröer-szigeteken, így halál nyugodtan készülhetünk a finnek elleni hazai meccsre. A profi futballban azt nézik, hány pontot hoztunk, ilyen szempontból a játékosok mentalitásával elégedett vagyok, mert nem kaptak gólt. Az ilyen meccsekben szokott benne lenni, hogy az utolsó percekben betalál az ellenfél. Nem is nagyon tudtak örülni a mérkőzésnek, mert elfáradtak. A lényeg, hogy megvan a négy pont, és tudunk készülni a finnek ellen.”

A ideiglenes kapitány kijelentette, továbbra is garantálja a finnek elleni sikert, mert ha a közönség és a csapat egymásra talál, nem tudja elképzelni, hogy ne nyerjen a válogatott a Groupama Arénában. Az persze kérdés, hogy egymásra találnak-e a felek egy ilyen meccs után.

Közben a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalosan bejelentette, hogy november 18-án az orosz csapatot fogadja barátságos mérkőzésen a válogatott. Sztancsik Tamás, a válogatott sajtófőnöke szerdán a Liszt Ferenc-repülőtéren mondta el, hogy – a korábbi orosz sajtóértesüléseknek megfelelően – a Finnország elleni, november 14-i Európa-bajnoki selejtező után négy nappal a Fabio Capello irányította orosz válogatottat fogadják a magyarok.

(Forrás: MTI, nso; Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
17% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés