Pep Guardiola a Bayern trénere lett, és úgy érezte, másfél év után olyan szennyest tereget ki, amit lehet, hogy ő koszolt össze.
Pep Guardiola olyat tett, ami alapjaiban próbálja megrengetni az FC Barcelona évtizedek óta felépített jófiú imidzsét, és ami óvatosan fogalmazva nem elegáns. A katalán szakembert mindeddig (?) egy igazi úrnak ismertük meg, akinek mindenkihez van egy jó szava, aki tökéletesen képviseli emberileg és szakmailag is a Barcelona irányvonalát. Aztán felállt a kispadról, elcipelte a töménytelen érmet és kupát, amit nyert az övéivel, a családjával, és elvonult pihenni. Idén tavasszal előbukkant és elvállalta a szezonban minden lehetséges trófeát begyűjtő Bayern München irányítását. Majd hátrafordult és tüzes, mérgezett nyíllal sorozta meg a számára korábban mindent jelentő klubot.
„Amikor eljöttem a Barcelonától, egyetlen kérésem volt az elnökhöz: hatezer kilométerre elutazom, hagyjon békén. Képtelen volt teljesíteni a kérésem. Tito betegségét használták fel, hogy besározzanak, ami nagyon nem volt korrekt. Ezt sohasem fogom elfelejteni, olyan kegyetlenség volt, amire egyáltalán nem számítottam. [...] Nagyon bántott a betegsége, és az is, hogy amikor itt volt New Yorkban, akkor sem találkozhattunk, és nem én miattam. Ez egy fájó pont volt számomra."
Borzasztó látni, olvasni, hogy egy barcelonai félisten, a mindent megnyerő, és megnyerő modorú Guardiola kipakol a nyilvánosság elé egy ilyen történetet, ami egyrészt másfél éve történt (eddig miért hallgatott…?), másrészt a halálos kórral küzdő barátjába, Tito Vilanovába és a korábbi szeretett klubjába rúg bele.
Sandro Rosell elnök is szomorú
"Nagyon meglepett minket Guardiola kijelentése. A bírálata, amit a vezetőség felé intézett Tito betegségével kapcsolatban, teljes mértékben hamis. Mi soha nem használtuk fel semmiféle területen Tito betegségét, ezt biztosan állíthatom. Ettől függetlenül engem is megdöbbentett a kijelentése, korábban sosem mondta, és ez nem tetszik."
És még lehet fokozni, hiszen Vilanova szintén a sajtón keresztül, postafordultával válaszolt a vádakra.
„Egyetlenegyszer találkoztunk New Yorkban Peppel, amikor legelőször oda mentem. Ám az operációmat követő két hónapban egyszer sem jött el, pedig ő is New Yorkban volt. A barátomnak tartom, szükségem lett volna rá a nehéz időkben, de nem volt ott velem. Egyedül voltam ott, mint barát többet vártam tőle. Én másképp tettem volna, de erről nem is mondok többet. Tudják nagyon jól, hogy én nem szeretek személyes dolgokról beszélni, csak a sportról. Senkiről nem gondolom a vezetőségben, hogy felhasználnák az én betegségem.”
És ezen a ponton már felettébb kínossá vált az egész történet, hiszen a csendes, joviális, szerethető Vilanova meghazudtolta volt főnökét, országos cimboráját, sőt, mint olvashattuk, nagyon jó barátját. Az a Tito, akinek betegsége, lábadozása, labilis lelkivilága miatt úgy hiányzott ez a kis intermezzo, mint mondjuk Thiago Alcántara a Bayern középpályájáról…
Sajnos szinte lehetetlen igazságot tenni, hiszen szavahihető, hiteles emberek mondanak egymásnak ellent, mindezt úgy, hogy barátok. De igazából nem is akarok én igazságot tenni, mindenki úgy értékeli az elhangzottakat, ahogy szeretné, oda áll, akit jobban kedvel, annak hisz, akinek kvázi drukkol. Egy-két apróságot viszont szóvá kell tennem: miért kellett ezt a nyilvánosság előtt? Miért érezte úgy, Guardiola, hogy végre itt az ideje a világ elé tárni az ő hatalmas sérelmét? A Barcelona arról is híres, hogy házon vagy öltözőn belül, vagyis diszkréten intézi a konfliktusokat. Már ha van egyáltalán. Náluk nem gyakori. Most két barát feszült egymásnak ország-világ szeme láttára, miközben (volt) kenyéradójukat is kellemetlen helyzetbe sodorták.
Kedves Pep, drága Tito! Nem lett volna elegánsabb felemelni a drága okostelefont és rácsörögni a másikra, hogy "figyelj, haver, van egy kis szívfájdalmam, dumáljuk már át…"? Tudjátok, úgy, mint két barát. Jó barát.