Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma, Paksy Tímea és Sarudi Alíz is úgy döntött, más nemzet színeiben folytatja a versenyzést, ahol talán sikeresebb – és gazdagabb – lesz a pályafutása. De vajon miért mennek, miért menekülnek el a lányok, és mi lesz így a női kajak szakággal? Az olimpiai eredményeket elnézve nincs okunk aggódni.

Egy kedves, külföldön élő barátom kétségbeesetten írt rám csütörtök éjjel, ugyan mondjam már el neki, mi a fene folyik kajakoséknál. Miért megy el Douchev-Janics? Van egy rövid és egy hosszú válasz is. Röviden: a pénz miatt. Jött is a replika: akkor mi miért nem adunk többet neki? Logikus kérdés. Az én válaszom viszont erre az, hogy minek?

Tegyük tisztába még az elején, mindegyik eset igencsak különbözik, teljesen más okokból távoznak a hölgyek, semmiképp sem tendenciáról, tömeges kiáramlásról beszélünk. Az olimpia miatt bolydult fel a kaptár, majd szépen elcsendesedik.

Douchev-Janics Natasa három olimpiai és 18 világbajnoki címmel úgy döntött, elhagyja választott országát. Noha a Magyar Kajak-Kenu Szövetség még megvétózhatja, elutasíthatja Natasa igényét, józan ésszel végiggondolva aligha fogja, inkább megegyezik a szerbekkel, és egy szekérderéknyi pénzért kiadja a versenyengedélyét. (Ha mégsem így lesz, Janics a következő két szezonban nem indulhat nemzetközi versenyeken.)

A szerb-horvát származású sportolónő elmondhatatlanul sok örömöt szerzett a magyaroknak a győzelmeivel, a három olimpiai bajnoki cím önmagáért beszél. De ahogy anno minket választott, most ugyanúgy nyugodt szívvel megteheti, hogy itthonról hazamegy – Natasa palánkai születésű, 2000-ben még jugoszláv színekben lett olimpiai negyedik, négy év múlva kapta meg a magyar állampolgárságot, és még abban az évben két aranyat hozott haza Athénból. Persze pontosan tudjuk, hogy a mostani lépése nem teljesen önszántából történt, sőt!

Leginkább férjura, Andrian Douchev miatt megy vissza Szerbiába, a család mellett teszi le a voksát. A trénerként is dolgozó egykori bolgár kajakos zsíros állásajánlatot kapott a szerb szövetségtől, de állítólag orosz és bolgár szerződésajánlat is hevert Natiék asztalán. A férj menni akart, mert nem érezte jól magát Szegeden, Janicsnak meg nagyon komoly summát ajánlottak, hogy ismét a szerbek kék dresszében lapátoljon. Douchevet az is zavarta Magyarországon, hogy honosított edzői papírok nélkül nem lehetett hivatalosan is a felesége trénere, ezért Kovács László felügyelte a szakmai munkát. Aki most hivatalosan is jelezte, nem folytatja a munkát Janiccsal.

Hogy mi lesz velünk nélküle? Őszintén? Semmi különös. Janics Natasa roppant szeretetre méltó személyiség, amolyan szomszédlány-típus, aki közülünk való, nagyon hiányozni fog a mindig mosolygó, a maga egyszerűségében őszinte, nyílt személyisége. És persze a sikeres sportoló is. De olyan ez, mint egy átlagos párkapcsolat: ha nem megy, nem szabad erőltetni. Arról nem is beszélve, hogy pontosan tudjuk, senki sem pótolhatatlan.

Jó, de miért nem fizetünk neki többet? És akkor maradna, hozná az aranyakat. És akkor talán mégis működhetne ez a kapcsolat. Nos, Baráth Etele, a szövetség elnöke maga jelentette ki, hogy Douchev-Janics volt a legjobban fizetett kajakos hölgy Magyarországon, ennél többet nem tudnak adni neki. Kérdem én: és miért is adnának? A Szeged – egykori – klasszisa csodálatos sikerei után, Londonból olimpiai arany nélkül tért haza, ráadásul már 30 éves, nem feltétlenül övé a jövő. Rendben, akár még két olimpiai is van benne, ami minimum két, de akár négy magyar érmet is jelenthetne, ám ne szépítsük, itthon elkezdtek a fejére nőni a fiatalok.

Kozák Danuta olimpiát nyert 500 méteren és a négyesben is, Csipes Tamara világ- és Európa-bajnoki címei dacára ki sem jutott a nyári játékokra. Janics kétszázon továbbra is verhetetlen, de itt jön a képbe a másik faktor: ha valaki a pénz miatt menni akar, nem fogunk krokodilkönnyeket hullajtani. (A család miatt pedig tökéletesen megértjük.) A mai világban, mint egy rossz vírus, úgy terjed a honosítás, a pénzért való országváltás, már a kajak-kenuban is. 2000-ben a másik oldalon álltunk, tárt karokkal fogadtuk Janicsot és boldogan bólogattunk a kérdésre, hogy jó-e nekünk, ha honosítunk tehetségeket.

Meg persze anno Radulovics Bojanát, Pérez Carlost, Eklemovics Nikolát vagy épp nem oly rég Trotter Obie-t is szeretettel fogadtuk, hisz minket erősítenek. Most örüljenek a szerbek és becsüljék meg Natasát. Ne legyünk álszentek, a másik irányba való áramlás kevesebb örömet okoz, elég csak Nagy László esetleges spanyollá válásának hömpölygő szappanoperájára gondolni. És még egy gondolat: attól még, hogy a férj néhány kilométerrel délebben dolgozik edzőként, Natasa egészen nyugodtan versenyezhetne magyar színekben...

Rendben, de mi van Benedek Dalmával és Paksy Tímeával? Ők miért mennek, miért nem marasztaljuk őket? Az a helyzet, hogy az ő esetükben még csak a pénz sem igazán számít, egész egyszerűen itthon már nem voltak elég sikeresek, ki akarnak jutni Rióba. Hatalmas port kavart az olimpiai válogató, Benedek mindenkinek nekiment, igazságtalannak érezte a válogatási elveket, a kapitány választását. Talán joggal, talán nem, nehéz eldönteni. (Szakmai és emberi tényezőket is figyelembe kellett vennie Storcznak.)

Egy tény van viszont: olimpiai bajnok lett a női négyes. Nélküle. Dalmának az egyetlen esélye az lett volna, ha a Storcz Botond által összeállított csapat megbukik (amit nyilván nem kívánt). És akkor ismét tényező lehetett volna az egyébként kiváló kvalitású versenyző. Benedek és Paksy az elmúlt tizenkét évben három olimpiáról maradt le, miközben Dalma hétszeres, Tímea kilencszeres világbajnok. Ők úgy érezték, itthon már nincs keresnivalójuk, elmennek olyan országba, ahol ők lesznek a királyok. Tökéletesen érthető.

Paksy Ausztria felé kacsintgat, nem kell túl nagy jóstehetség megmondani, ott nem lesz ellenfele a 29 éves versenyzőnek. A 30 éves Benedek pedig Janicshoz hasonlóan Szerbiába készül. Ezekből az országokból könnyebben ki lehet jutni az olimpiára, és őket momentán ez motiválja leginkább. Ezt el kell fogadnunk, hiszen ilyen tudással megérdemelnek legalább egy részvételt, de akár egy érmet is. Illetve Benedek esetében a fentebb említett okok miatt a méreg, a düh és a csalódottság is szerepet játszott a döntésben. Kicsit olyan érzése is van az embernek, hogy inkább már nem veszik fel a kesztyűt a fiatalokkal szemben, valamint fityiszt mutatnak a kapitánynak és a vezetőségnek is.

És hogy mi lesz velünk nélkülük? Rendben leszünk. Londoni olimpiai bajnokaink itthon maradtak (Kozák még csak 25 éves!), és a tehetséges fiatalok is több teret kapnak, ideje a vérfrissítésnek. Négy év van Rióig, semmi ok a kapkodásra. Ha már korábban éltem párkapcsolatos közhelyekkel, akkor most íme egy arab közmondás, ami egyben a véleményem is a kétségtelenül szomorú történtekkel kapcsolatban: a kutya ugat, a karaván halad...

(Fotó: Parameter)

Szívatások az élsportban – Öltözői beavatások

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon