Nem áll túl jól a magyar légiósok szénája, egy-két kivételtől eltekintve rosszabb a helyzet, mint tavasszal. Ki, merre, mikor? Ha egyáltalán… Mi lesz így a válogatottal?

Hajnal Tamás a VfB Stuttgarttól az Ingolstadthoz szerződött. Ezt a német másodosztályú klub jelentette be a honlapján.

Mondjuk eddig sem voltak húzóemberek a magyarok külföldi klubjaikban, de ez a hír azért kicsit mellbe vágott. Jó, egyértelmű volt, hogy valamit lépnie kell Hajnalnak, hiszen alig-alig játszott Stuttgartban, mégis reméltem, egy Ingolstadtnál jegyzettebb együttesbe is beférhetne. Feltéve persze, ha hívják. Nem biztos, hogy hívták, elvégre a VfB kispadjáról, 32 évesen már nem könnyű a Bundesliga 1-ben maradni.

„Amikor ideérkeztem, azonnal éreztették velem, hogy szükség van rám, örömmel köteleztem el magam hosszú távra is, tetszik a klub vezetői által felvázolt terv" – mesélte Hajnal, amit tök jó olvasni, mostanában a felvázolt terv olyan, mint korábban a szakmai előmenetel, meg a több játéklehetőség, ebből is Coelho-idézet lesz idővel. De igazából sajnos ott kellett és kész.

Pintér Ádám esete annyiban más, hogy ugyan ő sem játszotta agyon magát Zaragozában, de azért elégedettek voltak vele, tavasszal többször is csapata legjobbjának választották egy-egy meccs után, csakhogy ez a csapat kiesett. Ádám meg válogatott és légiós lévén nem keresett rosszul – a hírek szerint félmillió eurót évente –, így most szabadulna tőle a pocsékul álló Zaragoza. A baj az, hogy Pintér sem hívta fel magára sok csapat figyelmét, nem kapkodnak utána. Állítólag török klubok valamint a Panathinaikosz kereste. No ez utóbbi kapcsán érdemes körülnézni, hány magyart tett már tönkre a pusztító görög foci.

Rudolf Gergő az egyik legképzettebb, legjobb magyar labdarúgó, ő is járt a zöld-fehér athéni csapatnál, a Genoa passzolta le. Játszott is kemény 268 percet, de persze sérült is volt. Apropó, Genoa! Tőzsér Dániel is előre látható komoly hibát követett el, amikor átment Genkből Genovába. Egyrészt ez a klub fogyasztja a legtöbb játékost, úgy kereskedik az elnök a játékjogokkal, játékjogok felével, mintha a rabszolgáival csencselne. Ráadásul a Seria A maga is egy zsákutca a magyaroknak, akárcsak Görögország. Így járt Tőzsér is, aki nem kell a Genoának.

De térjünk is vissza egy gondolat erejéig Arisztotelész hazájába; Németh Krisztián az egyik legtehetségesebb magyar csatárként veszett el Athénban, azóta is félkábán lézeng a kontinensen, Bodor Boldizsár tán a mai napig nem érti, mit keresett Krétán, ahol nagyjából semmit sem kapott meg, amit ígértek neki, talán csak az épp előbb említett Tőzsér jött ki jól a görög kalandból. Mezőnyjátékosként. Mert a kapusokra nem lehet panasz, Megyeri Balázs nincs rossz helyen az Olimpiakoszban.

Szóval drága Ádám, ne menj Görögországba!

Sajnos Gera Zoltán helyzete sem oldódott még meg, a sérülés után lábadozó támadó még nem kapott új szerződést a West Bromban, de legalább úgy fest, számítanak rá. Dzsudzsák természetesen – egyelőre – nem tudott mozdulni Moszkvából, de erre számítottunk is, Juhász végre felbontotta a szerződését az Anderlechtnél, Vass Ádámot meg Clujból zavarták el.

De van jó hír is, Szalai Ádám eddig remekül szerepel a Schalkéban, Adorján Krisztián meggyőző volt és profi szerződést kapott Groningenben, Gulácsi Péter BL-meccsen védett a Salzburgban, és talán Korcsmár Zsolt is előrelépett a norvég 1-ből a német 2-be. Ha játszik majd.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Történelmi mélyponton a Man. United, de Ten Hag szerint továbbra is ő a megfelelő menedzser

Törött állkapoccsal végezte a focista, aki belekötött egy bokszolóba

Előbb padlózott a japán Szörny, majd merevre KO-zta ellenfelét

További cikkeink a témában