Alberto Undiano Mallenco. Az ő nevét többet hallani a március 23-i pazar el Clásico után, mint a triplázó Messiét, vagy a duplázó Benzemáét és a hibát hibára halmozó Macheranóét, esetleg a láthatatlan Ronaldóét. Alberto Undiano Mallenco vezette a meccset. A Real Madrid szerint botrányosan. Nézzük meg, miért (nem).

"Tizenkét ember ellen játszottunk, mint mindig. Nem hagytak játszani minket, talán azt akarják, hogy a Barca újra meccsben legyen a bajnoki címért. Képtelen vagyok mindezt magamban tartani és nem fogok elnézést kérni, de a játékvezető nem képviselte azt a szintet, amit egy ilyen mérkőzés megkövetelt volna. Öt éve itt vagyok, tudom, hogyan működnek itt a dolgok. Nem emlékszem rá, hogy a bírók azóta egyszer is segítették volna a Real Madridot" – háborgott Cristiano Ronaldo a meccs után.

Akkor menjünk szépen sorban a történéseken, miért is hőbörög az aranylabdás, miért érzik úgy a madridisták, hogy MINDIG ellenük fújnak a Clásicón. Először is nézzük meg a meccs összefoglalóját, nyugodtan, objektíven. És persze szögezzük le a tényt: Primera División, 29. forduló; Real Madrid–Barcelona 3–4.  

A meccs csodálatos volt, szinte felfoghatatlan iram, tökéletes technika, zseniális passzok és gólok, megdöbbentő hibák, fordítások, talpra állás – fociorgazmus, na. Az elmúlt évtizedek talán legjobb klasszikusát élvezhettük.

A hetedik percben egy pompás barcelonai akció után vezetést szerzett a vendéggárda, Leo Messi ugratta ki a bal oldalon Iniestát, aki ballal a léc alá bikázta a labdát. Tiszta sor, se les, se fault, se reklamálás, se védelem.

A 24. percben viszont már hazai oldalon volt az előny, ugyanis Karim Benzema kétszer is hülyét csinált Javier Mascheranóból, előbb fejjel előzte meg, majd a Madrid legjobbja, Ángel Di María pontos beadása kerülte el az argentin bekket, illetve ő a labdát és a franciát is, így a csatár combbal átvette és máris 2–1 a Realnak. Tiszta sor, se les, se fault, se reklamálás, se védelem.

A 42. percben már kezdődtek a gondok, ekkor egy újabb védelmi megingást használt ki a Barcelona, pontosabban Leo Messi, 2–2. Tiszta sor, se les, se fault, se reklamálás, se védelem.

De utána valamiért, de semmiképp sem meglepő módon, jött a purparlé, és képzeld, ki volt benne a főkolompos: Pepe. Sose találtad volna ki. A gól után összejöttek fehérek és vörös-kékek egy kis kvaterkázásra, Pepe pedig közelről akart szót váltani Fábregasszal. Ennyire:

Na most miután az okos portugál megfejelte Fábregast, ő is összeesett, szóval csak a szokásos, ám utána ő is kapott az arcába. Nem kérek tippeket, kitől, nagyon kicsi oddsot adnának Sergio Busquetsre, a Barca favágójára.

Itt két sárgát osztottak ki, Pepe és Fábregas kapta. Ebben az esetben talán valóban jó, vagy inkább okos döntés ez, egy el Clásicón sajnos benne vagy egy ilyen lökdösődés. Azonban szigorúan véve a szabályokat, Pepét le kellett volna küldeni, és persze Busquetsszet is, már ha látta volna bárki is, és ha szándékos volt. Nem látták, és ne zárjuk ki a szándékosságot, Sergio nem jófiú. Utólag eltilthatják. Tiszta sor, fejelés, piros, fejre taposás, piros – hiba.

Kinek mondja CR?

Ez volt az első félidő. Illetve dehogy, a realosok számon kérnek még egy Piqué-kezezést a sporin. A kezezés ingoványos talaj, több ezer karakterben lehetne erről mesélni, maradjunk a kulcsszavaknál, kulcskérdéseknél: természetes testhelyzetben volt-e a kar? Milyen közelről érkezett a lövés? Milyen erővel? Volt-e sansza elkapni, elrántani? És a legszebb, az örök joker: kereste-e a labdát Piqué keze? Mivel egy közeli, erős lövésről volt szó, ahol a védő karja a teste mellett volt, egyáltalán nem mozdult a labda felé, alighanem jó döntés született, hogy nem fújt semmit a játékvezető.

Aztán jött a második játékrész, és az első komoly, meccset befolyásoló hiba Mallencótól és segítőitől. Csak az a rossz hír a lázongó blancóknak, hogy az ő javukra tévedtek, nem is kicsit. Ronaldóval szemben valóban szabálytalankodott Alves, csak épp a tizenhatoson kívül. Nem járt volna a tizenegyes. Ezzel lett 3–2. Fault volt, de nem belül – hiba.

Tíz perc múlva Messi álompasszából lépett volna ki Neymar, a remek ütemben érkező labdával sikerült a lassabb Sergio Ramos elé lépnie, aki... Hát ez nehéz kérdés, mert a kép alapján úgy tűnik, összekoccan a brazillal, és kézzel is rásegít, akinek meg nem kellett sok, hogy hatalmasat hasaljon. Keresztbemozgás, nagy sebességgel – kis érintkezés is kibillent. Ramos szerint hozzá sem ért, de miért mondana mást? A játékvezető jó messze lehetett az esettől, hiszen egy gyors kontra esetén nehéz odaérni, ha mégis, akkor ő játszana Messi mellett, nem Neymar. Szerintem, játékvezetői szemmel, objektíven nézve fault volt.

Abban nincs vita, ha már lefújta, akkor a piros lap is járt Ramosnak, hiszen egyértelmű gólhelyzetről beszélünk; nem úgy Cé esetében, ahol még néhány védő ott sertepertélt körülötte. De ezt talán nem is vitatéma.

Öt perccel a meccs vége előtt szerezte meg negyedik, győztes gólját a Barcelona, ismét büntetőből. Az esetnél Iniesta szlalomozott volna a tizenhatoson belül, ám Carvajal balról fogta, szó szerint, Xabi Alonso pedig jobbról belépett elé. Nem a labda elé, Iniesta combja elé, nézd csak:

Áh, nem jó, innen látszik igazán:

Ez bizony szabálytalan, még ha kellemetlen is két tizenegyest kapni otthon egy Real Madridnak. Tiszta sor, fault, tizenegyes – jó döntés. Amit nem nagyon értek, hogy ezen mit nem értettek a madridiak. Ez teljesen egyértelmű szabálytalanság.

Persze meccs közben mindig felnagyobbodik a sérelem, vereség esetén meg pláne, ám az elemzés alapján nekem úgy fest, Alberto Undiano Mallenco nem vezette rosszul a meccset, bár volt egy akkora hibája, ami miatt egy ideig talán nem kap el Clásicót: Cristiano Ronaldo büntetője.

Apropó, Ronaldo? Ő ezenkívül a pályán volt? Látta valaki? Ja, persze, hisz nyilatkozta is: "Képtelen vagyok mindezt magamban tartani és nem fogok elnézést kérni, de a játékvezető nem képviselte azt a szintet, amit egy ilyen mérkőzés megkövetelt volna." Az ő vasárnap esti szintjét azért talán képviselte.

Real Madrid–Barcelona 3–4

  • Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. Vezette: Mallenco
  • Real Madrid: Diego López – Carvajal, Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Modric (Morata, 90.), Xabi Alonso, Di María (Isco, 85.) – Bale, Benzema (Varane, 66.), C. Ronaldo
  • Barcelona: Victor Valdés – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Xavi, Busquets, Iniesta – Messi, Fábregas (Alexis Sánchez, 88.), Neymar (Pedro, 69.)
  • Gól: Benzema 20., 24., C. Ronaldo 55. – 11-esből, illetve Iniesta 7., Messi 42., 65., 85. – a másodikat és a harmadikat 11-esből
  • Kiállítva: Sergio Ramos (63.)

Legfrissebb

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon