Az afro-amerikaiak lázadása már hazánkban is hódít. Találkozás a mozgalom hazai megalapítójával, Hordós Márkkal.

Nem múló divat!

A saját testsúlyos edzés jó ideje reneszánszát éli, elég, ha a Fegyencedzés sikereire gondolunk. A gimnasztikus, úgynevezett calisthenics-alapú mozgásformák népszerű ága a street workout, vagy más néven ghetto workout. Művelői saját testsúllyal, utcán, jobbára játszótereken edzenek, hiszen a mozgáshoz szükség van egy rúdra, húzódzkodóra, esetleg tolódzkodó korlátra. Ezek a fő eszközök, de egy avatott street workoutos akkor se jön zavarba, ha a fekvőtámasz kerül szóba.

A profik edzése elképesztően látványos, leginkább a szertornára emlékeztet: nem kevés erő, egyensúlyérzék és koordináció szükséges e mozgásformához. Akrobatikus és erőelemeket egyaránt láthatunk, ezeket pedig olyan légies könnyedséggel, olyan páratlan eleganciával hajtják végre, mintha a világ legtermészetesebb, legkönnyebb dolga lenne.

Nagy öröm, hogy az irányzat már nálunk is egyre ismertebb. Az első magyar mozgalom, a HunBars alapítója és frontembere Hordós Márk. Kevés ilyen szerény embert ismerek, mint ez a halk szavú fiú. Csak a szemében égő tűz sejteti, hogy nem mindennapi emberrel van dolgom. Márk 2008-ban találkozott először a sportággal, egy videomegosztó portálon. Megtetszett neki, szóval még aznap kis is próbálta. Azonnal érezte, ez nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik.

Előtte BMX-ezett, azt is haladó szinten, már-már életformaként. Talán innen ered a dinamika és a szabad stílus szeretete. De a kerékpárt gyorsan korlátra cserélte, akarom mondani egy tóparti focikapura, melyen nap mint nap gyakorolt, magányosan, a lehető legpontosabban próbálva utánozni a videón látott bálványok mozdulatait. Márkot leginkább a kihívások leküzdése, önmaga meghaladása motiválja.

Az irányzat mozgásvilága korántsem olyan egyszerű, ahogyan azt a képekről, videókról sejthetnénk. Elképesztően sok munka van benne, hogy ilyen finomnak és gördülékenynek láthassunk minden egyes mozdulatot. Márk – aki a barátainak csak Mazsi –, sajnálattal mutatott rá, hogy bár sokan kóstolnak bele a street workout világába, a kezdeti nehézségek után a legtöbben feladják. Egyik napról a másikra senkiből se válik Hannibal! Ez a mozgásforma nem átmeneti hóbort, nem különcség és nem múló divat.

Számtalan kihívással jár, hívei gyakran megrekednek a fejlődésben, szüntelen gyakorlás szükséges, hogy átsegítsen bennünket a természetes holtpontokon. A sikerhez elkötelezettség, a kihívások szeretete, és főként a műfajjal szembeni alázat kell. Ne bizonytalanodjunk el, ha megtorpanunk a fejlődésben, az ilyen edzésszakaszok mindig közeli sikerélményeket, újabb rekordokat ígérnek… A kezdeti kudarcélmények ne szegjék kedvünket, gyakoroljunk rendületlenül, érdemes!

Freestyle, a névjegy

A street workout-edzések általában nagyon jó hangulatban, szoros baráti, bajtársi közegben történnek. A résztvevők igazi közösség tagjai, akik szívesen segítenek az újoncoknak, senkit sem rekesztenek ki soraikból: bárkit örömmel fogadnak maguk közé. Persze akad virtuskodás, egészséges versengés is, hiszen ez kiváló hajtóerő. Az ilyen összejövetelek jellegére a legjobb szó: örömedzés.

Ha a kunsztokat tekintjük, nem meglepő, hogy az alapozók, de még a gyakorlott atléták edzésrutinja is nagyon sok erősítést tartalmaz. Egyszerűen a legfontosabb alapgyakorlatokat, mint amilyen például a húzódzkodás, tolódzkodás és a fekvőtámasz, olyan professzionális szintre kell emelni, hogy végrehajtásuk a legkevésbé se legyen megterhelő, ne okozzon kimerültséget és extrém ismétlésszámok esetén se jelentsen gondot. Ellenkező esetben meggátolja a továbblépést és hátráltatja a komolyabb formagyakorlatok elsajátítását.

Amennyiben rutinná válnak az alapok, tovább lehet lépni a sportág igazi szépségei felé. Ezek a szabadgyakorlatok, amiket a bennfentesek freestyle-nak neveznek. Ez már jóval több az alapgyakorlatok gépies ismételgetésénél, mondhatni önkifejezés. Minden haladó önálló stílussal bír, ami az idők során, a kitartó gyakorlás hatására fokozatosan alakul ki. Névjegy. Olyan gyakorlatsor, melynek egyes elemei szigorú koreográfia szerint követik egymást. Sok kísérletezés, gyakorlás és improvizáció formálják, amíg véglegessé válik.

Az alapgyakorlatok tökéletes bevésése a szükséges előfeltétel, mely során az atléta fokozatosan kiismeri saját testét. Márk számára a freestyle önmegvalósítás. A szabad stílus általában gyors, dinamikus és lassú gyakorlatok elegye. Az egyediség kettős tőről fakad. Az alapozás lassú időszaka alatt, amikor az ember még csak ismerkedik tulajdon testi adottságaival, már szembesül vele, hogy bizonyos gyakorlatok, többnyire genetikus okokból könnyebben mennek számára. A genetikai meghatározottság, ahogy az aktuális testkompozíció is, erősen hatással vannak a stílus kialakulására. Érdeklődése, az általa preferált gyakorlatok, az, hogy melyik kunsztra specializálódott munkája során, ugyanilyen fontos szereppel bírnak.    

Küldetésünk van!

Akár a többi sporttal kapcsolatban, itt is elmondható, hogy a testi képességek fejlesztése, a megerősödés és a belső megszilárdulás pozitív hatással lesz az életminőségre. Ám a közösségnek más küldetése is van. A kezdet kezdetén Márknak is a kihívások leküzdése volt a legfőbb feladat, majd amikor a tevékenység életstílussá vált, egyre fontosabb szerepet töltött be az egészség, mely nem csak a mozgásra, hanem a táplálkozásra és az egészséges élet egyéb fontos aspektusaira is kiterjedt. Alapjaiban változott meg a szemlélete. Ahogy egyre nagyobb népszerűségre tett szert a sportág, Márk és a HunBars többi tagja is igyekezett ezt az érett látásmódot közölni, átadni az érdeklődőknek.

A népszerűség, a szakmai profizmus komoly felelősséggel is jár, melyet a csoport példamutatással hálál meg. Közösségépítésük során ez legalább olyan fontos tényező, mint a látványos gyakorlatok megtanítása.

A street workout gyökereiről

A mozgásforma amerikai eredetű. Először afro-amerikaiak kezdték el a nagyvárosok gettóiban, ahol mindennaposak a bandaháborúk, a véres összetűzések, a nyomor és a kábítószer. A ghetto workout születésének hajnalán az elkötelezett színes bőrű fiatalok éppen a mozgás erejével, a sport segítségével léptek ki környezetük veszélyeinek bűvköréből. Ezzel fordítottak hátat a bűnözésnek, az alkoholnak és a drogoknak. Ők is igyekeztek kitartó példamutatással felvenni a küzdelmet, és egy egészségesebb látásmódot terjeszteni.

Márk ebben is a nagy elődökhöz csatlakozik, így missziója nem csupán a készségfejlesztésre, de a megelőzésre és tehetséggondozásra is kiterjed. Túl sok fiatal kallódik el, túl sok tehetség sikkad el felfedezetlenül. Helyesebb, ha az ifjú nemzedék, a mindenkori utánpótlás idejekorán a helyes útra lép, mielőtt a szenvedélybetegségek közelébe kerülne. A küldetés tehát ugyanannyira szólít a mozgás és az egészséges életstílus felé, mint amennyire preventív, a káros szenvedélyek és a talentumok eltűnése ellen.

HunBars – A magyar közösség

A mozgalom lassan, de biztosan terjed. Márk az első próbálkozásokra másfél évvel alapította a csoportot. Az azóta eltelt öt év alatt egészen szép közösség alakult ki, az érdeklődőkről, az underground módon játszótereken, utcán edző tömegekről nem is beszélve.  A HunBars most érkezett el egy olyan pontra, hogy tovább tud lépni egy magasabb szint felé. Csapatuk regionális jelleggel épül: majd minden nagyvárosban vannak már elit tagjaik. Remélhetően hamarosan nem kell már a kevés alkalmas játszótérre szorítkozniuk, ugyanis az utóbbi időben több, kifejezetten a street workoutra alkalmas kültéri park épült, és számos helyen még fog is épülni. Egyre több a lehetőség, melyet bárki kihasználhat, ha mozgásra vágyik.

Egy ideje rendeznek a sportágban világbajnokságot is, a csoport tervezi, hogy részt vesz az idei lettországi versenyen. A tavalyi országos street workout-találkozó sikerén felbuzdulva idén is rendeznek egy nagyszabású, csoportos összejövetelt, április 6-án. A tagok különböző rangos sporteseményeken és rendezvényeken népszerűsítik a szakágat, terveik között szerepel, hogy egy stabil és ütőképes mezőny létrejöttével nívós hazai versenyeket is szervezzenek.

A rajongók lelkesedése miatt, és hogy az érdeklődők szakszerű szakmai támogatást kapjanak, Márk úgy döntött, szemináriumokon adja át tudását. Szintén ezzel a céllal készülnek oktató videók, és tervben van egy DVD kiadása is. A közeljövőben Márk kezdő és haladó kurzust tervez indítani, annak érdekében, hogy támogathassa a vállalkozó szelleműeket, figyelemmel kísérhesse egyéni fejlődésüket. Fontos, hogy létrejöjjön egy erős, professzionális tábor, Márknak pedig minden vágya, hogy erőben, technikában és egy egészséges szemléletben magához emelje az ifjúságot.

Várnak, hogy HunBars legyél!

(Fotó: Tóth István. A képek a Thor Gymben készültek.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Élőben nézheted Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét

Guardiolának van miért aggódnia a szezon egyik legfontosabb meccse előtt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés