Egy mérkőzésből talán túlzás hosszú távú következtetést levonni, de ha így folytatja a görög válogatott, akkor könnyen alulmúlhatja az 1994-es világbajnoki szereplését, amikor három vereséggel és 0–10-es gólkülönbséggel sunnyogott haza. Eközben Kolumbiában kezdődhet a népünnepély, mert a csapat meghatározó játékosai nélkül is mutatós játékot produkált.

Guarínnal és Falcaóval még ütősebb lenne ez a kolumbiai együttes – sajnos a sérült centert maximum a lelátón láthatjuk napszemüvegben, ellenben a lórúgással felérő löketeiről ismert középpályást a következő körben eltiltása leteltével vélhetően megcsodálhatjuk.

Nélkülük is remek teljesítményt tolt Pekerman csapata, főleg az első félidőben és főleg a veszettül gyors szélsői (Cuadrado, Ibarbo) vezérletével. A Fiorentina bongyorhajú villámembere gólpasszal járult hozzá a vezetéshez: ő kavarta meg a bizonytalan görög védelmet a szélen és gurított középre Armero felé, akinek jobblábas lövésébe beleért egy védő, és a labda így gurult a kapuba. A félidő után nem sokkal egy szögletet követően a Falcao helyén játszó Gutierrez volt eredményes nagyjából egy méterről, így a több tízezer sárga mezes fanatikus által hajtott, így szinte hazai pályán játszó Kolumbia nyugodtan gurigázhatott.

Lassabban csordogáltak az események a második gólt követően, kiemelendő az egész meccsen láthatatlan korábbi Bundesliga-gólkirály, Gekasz felső lécen landolt fejese (négy méterről...) és az utolsó percekben Cuadrado pazar sarkalása után James Rodríguez távolról leadott gólt érő lövése, amivel fölényessé tette a győzelmet.

C csoport, 1. forduló

Kolumbia–Görögország 3–0 (1–0)

Estadio Mineirao, Belo Horizonte

Kolumbia: Ospina – Zuniga, C. Zapata, Yepes, Armero (Arias, 74.) Aguilar (Mejia, 68.), C. Sanchez – Cuadrado, James Rodríguez, Ibarbo – Gutierrez (Jackson Martínez, 76.).

Görögország: Karnezisz – Toroszidisz, Manolasz, Papasztatopulosz, Holebasz – Maniatisz, Kacuranisz – Koné  (Karagunisz, 78.) – Szalpingidisz (Fetfacidisz, 57.), Szamarasz – Gekasz (Mitroglu, 63.)

Gólszerzők: Armero (5.), Gutierrez (58.), James Rodríguez (93.)

(Fotó: AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Szoboszlai őszinte kirohanása: Fel kell ébrednünk

Szoboszlai az újabb zseniális szabadrúgásgóljával rekorder lett

Reklamált, majd pillanatokkal később szerzett egy nagy gólt a ZTE játékosa

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
16% Igen, nagyon bejött.
35% Igen, de nekem annyira nem adta.
32% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés