Ennél nehezebben nem juthatott volna tovább Brazília, az 1–1-re végződő rendes játékidő után átalibizték a felek a hosszabbítást, aztán rábízták magukat a tizenegyesekre, illetve a kapusokra. Júlio César nyert.

Egy emészthető első félidő után, ahol esett két gól, láttunk három pocsék, nézhetetlen játékrészt, gól nélkül. Egy szöglet után szerzett vezetést Brazília, Thiago Silva csúsztatta meg Neymar beadását, aztán David Luiz és Jara közösen segítették a labdát a kapuba. Itt jelzem, Jara duplán lett főszereplő, mindjárt kiderül.

Szóval megvolt a hazai előny, és miután elvileg jó hátul a selecao, kihúzható lett volna. Csakhogy hiába jók Silváék, ha közben Hulk élete legrosszabb meccsén majdnem gólpasszt adott Chilének, az eladott labdája után Alexis Sánchez egyenlített.

Aztán sok minden nem történt már, bár ha Júlio Cesar nem véd hatalmasat Aranguiz helyzeténél, mehettek volna nyaralni a sárgák. Igaz, előtte meg Hulk lőtt szabályosnak tűnő gólt, de kezezés miatt nem adta meg Webb. Inkább vállnak tűnt innen. Aztán a nagy semmi, csak fetrengés, no meg egy bődületes Pinilla-lövés a hosszabbítás végén, ami a lécen csattant.

Jöttek a tizenegyesek: a tízből csak öt ment be, eggyel több brazil, Júlio César lett a hős, aki kettőt is megfogott, majd 2–2-nél jött Jara és telitrafálta a kapufát. Brazília továbbvergődött.

Brazília–Chile 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) – tizenegyesekkel 3–2

Belo Horizonte, Estadio Mineirao, vezeti: Howard Webb (angol)

Brazília: Julio César – Dani Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Fernandinho (Ramires, 72.), Luiz Gustavo – Hulk, Oscar (Willian, 105.), Neymar – Fred (Jo, 64.). Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari

Chile: Bravo – Silva, Medel (Rojas, 108.), Jara – Isla, Aránguiz, Diaz, Mena – Vidal (Pinilla, 87.) – Alexis, Vargas (Guitrrez, 57.). Szövetségi kapitány: Jorge Sampaoli

Gólszerző: David Luiz (18.), ill. A. Sánchez (32.)

Na és ki lett a meccs embere? Naná, hogy Júlio César!

(Fotó: Europress/AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
15% Nem, tök jó, hogy van.
61% Azonnal, értelmetlennek tartom.
24% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Készen állsz a kalandokra? Gyere velünk az új Citroën C5 Aircross-szal
Hirdetés