Mondják, a nosztalgia felmelegít. Nekünk sincs más célunk új sorozatunkkal, a Re-Playerrel. A Kemény-legények fantasztikus fordítása.

Athén. Olimpia. Vízilabdadöntő. Mi más lehetne a párosítás, mint egy jóféle, vérre menő magyar–szerb (és akkor még montenegrói)?

A csoportkörben is találkozott a két válogatott, akkor, a nyitónapon emberfelettit védekezve 6–4-re győztek Benedekék. Csakhogy ez döntő, az ellenfél pedig bivalyerős – fizikailag és tudásban egyaránt. Hiába masírozott be a döntőbe Magyarország hat győzelemmel, teljesen leblokkolt a döntő elején Kemény Dénes aranycsapata, 0–3-mal, rémálomszerűen indult a finálé. Ám innen szépen felálltunk, 5–5-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, amikor újabb szerb erődemonstráció következett – 5–7-et mutatott az eredményjelző az utolsó negyed előtt. Mi 6–7-nél, 4:25-tel a vége előtt kapcsolódunk be az elképesztő izgalmakba.

Egy ilyen fantasztikus győzelem önmagában is felemelő, ám még inkább élvezhető egy kiváló kommentátor közvetítésével. Hajdú B. István jó pár mondata beégett az agyunkba, nehéz is felejteni azt a momentumot, amikor Kiss Gergő góljával átvettük a vezetést: "Atyaúristen, vezetünk! ...Nem kellett volna ekkora gól, a végén még kifizettetik a háló árát a görögök velünk... majd összedobjuk persze." No meg a végén a "Megvaan, megvaan az újabb olimpiai bajnoki cím!"

Zárszónak meg tökéletes a mérkőzésen hősének, a négygólos Kissnek a meccs utáni nyilatkozata, melyben röviden visszaadta, mit is érzett, éreztek akkor a fiúk: "Magyar vagyok, apa vagyok, férj vagyok, férfi vagyok, boldog vagyok!"

Olimpiai döntő, 2004 Athén – Jegyzőkönyv

  • Magyarország–Szerbia és Montenegró 8–7 (2–3, 3–2, 0–2, 3–0)
  • Olimpiai Centrum, Akvatika, 10 ezer néző. Vezette: Petronilli (olasz), Balfanbajev (kazah)
  • Magyarország: Szécsi – Benedek 1, Kiss Gergely 4, Molnár, Steinmetz B., Kásás 2, Biros. Csere: Steinmetz Á., Madaras, Varga Tamás 1, Fodor, Vári
  • Szerbia és Montenegró: Sefik – Csirics 1, Ikodinovics 1, Jelenics 1, Vujaszinovics, Szapics 2, Szavics. Csere: Jokics, Udovicsics 1, Trbojevic, Gojkovics 1, Nikics
  • Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 10/3. Négyméteres: 2/2, ill. –

(Fotó: vlv.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Újra kellett éleszteni focimeccs közben a sirályt, miután véletlenül a labdával telibe találták

Hivatalos: Jön a boksztörténelem egyik legjobban várt meccsének a visszavágója

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve