Korábbi kutatások is kimutatták már, hogy a rendszeres fizikai aktivitás kimutathatóan csökkenti a rák kialakulásának rizikóját. Az azonban eddig nem volt világos, hogy vajon a napszak ebben szerepet játszik-e.

A nemzetközi kutatócsoport azt az elméletet vizsgálta, hogy a reggeli órákban végzett sport nagyobb mértékben csökkenti-e a prosztata- és a mellrák kialakulásának kockázatát, mint a más időpontokban végzett testedzés.

Az elmélet egy kísérleti vizsgálat eredményein alapult, mely szerint a délután vagy este végzett fizikai tevékenység eltolhatja a melatoninritmust. Egy kutatás szerint a sport akkor véd a legjobban a prosztatarák ellen, ha reggelre időzítik

A melatonin nevű hormont az emberi test főként este termeli, egyes tanulmányok összefüggésbe hozták a rák rizikójának csökkenésével.

Egy többesetes kontrollvizsgálat során 2795 személy részvételével figyelték meg közelebbről a jelenséget.

Kimutatták, hogy a sport prosztata- és mellrák ellen védő hatása akkor a legnagyobb, ha a testmozgást reggel 8 és 10 óra között végzik.

Férfiaknál hasonló hatás mutatkozott az este 7 és 11 óra között végzett mozgás esetén is. A résztvevők kronotípusa – tehát az, hogy főként reggel, vagy inkább este aktívak – befolyásolta az eredményeket. Ezek szerint a reggeli sport különösen azokra van jó hatással, akik úgynevezett éjszakai baglyok. A szakértők eredményeiket az International Journal of Cancer című tudományos lapban mutatták be.

És ha már sportolás:

Életmódváltásom izgalmas és helyenként gyötrelmes története – A kezdetek

Életmódot kell váltani, az a megoldás a fogyásra! Na ja, csak végigvinni messze nem olyan könnyű. Az egyik rovatvezetőnk most belevág egy ilyen kalandba, amit végigkövethetsz. Oszkár belép a ringbe.

(forrás: BBC, Science Daily, MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés