Nem csak a főváros számít jégpálya-nagyhatalomnak! Összeszedtünk pár olyan helyet, ahol a friss levegőn nyomhatod a leszúrt Rittbergereket!
Baja
Első utunk a Duna legdélibb magyar városába, Bajára vezet. A vasútállomástól csak két kilométerre, a Petőfi sziget elejére kell eljutnunk, és már húzhatjuk is fel a korcsolyánkat, hogy aztán jól megmozgassuk magunkat.
A 750 négyzetméteres (30x25-ös) jégpályára akkor is nyugodtan kilátogathatunk, ha nincs nálunk korcsolya, mivel tízezer forintos kaució és egy fényképes igazolvány ellenében 46-os méretig tudnak biztosítani egy párat. Ha valaki nem elég bátor, vagy úgy gondolja, nem képes egyedül megtanulni korizni, lehetősége van profi oktatóktól órákat venni.
A jégpálya természetesen egy nagyon jó kis vendéglátóipari egységgel is rendelkezik, ahol az egyszerűbb harapnivalók mellett kaphatunk forralt bort és teát is, hogy átmelegíthessük először a kezeinket, majd a belsőnket is, és aztán újult erővel piruettezzünk vissza a jégpályára, ahol aztán kedvünkre bravúroskodhatunk tovább. A bajai jégpályán amúgy ingyen wifi is van, szóval a hátrafelé korizásunkról készített videót vagy a haverok eséseit megörökítő fotókat azon nyomban fel is tolhatjuk a kedvenc közösségi oldalunkra.
Pécs
Nem messze Bajától, Pécsen is tapasztalhatjuk, milyen is az igazi korizás élménye egy szabadtéri koripályán. A nyári időszakban teniszpályaként üzemelő, lelátóval is ellátott stadionban telente jégpályát alakítanak ki, ahol a hétfő kivételével minden nap lehetőségünk van siklani néhány órácskát. A koribérlés itt is opció: egy órára 500 Ft, kettőre 550, míg három órára 600 forintba kerül, a korcsolyaélezés pedig 1000 Ft.
Maga a belépő amúgy egy alkalomra 900, diákoknak 700, gyerekeknek 400 forint, de ha például tíz diák összeáll, akkor úgy már csak 500 forintot kell fejenként leperkálni. Pécsett is szerveznek a korcsolyázás művészetének elsajátítására alkalmas tanfolyamot, ahol profi oktató mutatja meg a legfontosabb dolgokat. Ezen oktatás díja tíz alkalomra, öt héten keresztül 9000 forint.A vasútállomástól húszpercnyi sétára található, Dr. Veres Endre utca 8. szám alatti pécsi műjégen pénteken, szombaton és vasárnap délutántól estig általában diszkót tartanak, úgyhogy érdemes kicsit igazítani az outfiten, mielőtt a jégre lépünk, és nekiállunk bemutatni a legjobb Jacko-mozdulatainkat!
Tatabánya
Maradva a nyugati oldalon, kissé északabbra utazva, a bányászváros Tatabánya a következő célpontunk, ahol szintén nagyon jó szabadtéri korcsolyázásra nyílik lehetőségünk. A vasútállomástól mintegy húszperces sétányira, a Vágóhíd utcai koripálya a hétfői napot kivéve mindennap délután öttől nyolcig tart nyitva, a hétvégén azonban itt is beindul az ereszd el a hajam. Amellett hogy szombaton és vasárnap már délelőtt 9-től róhatjuk a köröket a pályán, délután érdemes egy kicsit megpihenni valahol, mert este jégdiszkó vár mindenkit, aki szeretne egy jót lejteni korcsolyával a lábán.
A felnőttjegy egyszeri alkalomra 700 forintba kerül, a diák 600-ba, ha viszont valaki tudja, hogy az idei téli szezonban szeretne legalább tízszer kimenni a pályára, annak érdemes bérletet váltania, amit felnőttként tíz alkalomra 5900 forintért, diákként pedig 5000-ért kaphat meg. A koribérlés 500, az élezés 600 forint. A pálya mellett található épületben büfé is üzemel, szóval ne felejts el magaddal vinni némi forralt borra valót!
Jászberény
Jászberényben a Rákóczi út 53. szám alatt, a vasútállomástól mintegy 500 méternyire, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Kar épületének udvarán található egy szabadtéri korcsolyapálya. A Zagyva-parti város jégpályájára a belépő 700 forint, a látogatói jegy 200 forint, míg a korcsolyabérlés (melyre természetesen csak korlátozott számban van lehetőség) 400 forintba kerül.
Az úgynevezett közönségkorizásra általában hétvégén 9:30–11:30-ig és délután 14:30–19 óráig van lehetőség, és természetesen ott is kaphatunk néhány órát egy profitól, ha nem vagyunk eléggé magabiztosak, vagy ha már nagyon megfájdult a fenekünk a sok eséstől. Diszkót, sőt még koncerteket is szoktak tartani bizonyos esetekben a jégen, szóval érdemes előre tájékozódni, ha esetleg buliznál is.
Tovább:
A legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A Nagy Hideg-hegytől a látókövekig – Téli túrahelyek