Ennek az elképzelésnek is vannak kritikusai.

Norvégia húsz területet jelölt ki a partjai mentén szélerőműparkok telepítésére a 2040-re kitűzött 30 gigawattos (GW) áramtermelési kapacitás létesítéséhez. Kjetil Lund, a norvég energia- és vízügyi hatóság (Norges vassdrags- og energidirektorat – NVE) igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, hogy

Norvégia kiterjedt partvidéke rengeteg lehetőséget kínál szélerőmű-parkok építésére,

a kiválasztott helyszíneken lehet valószínűleg a legkevesebb konfliktussal megvalósítani őket, de így is több áramtermelési kapacitás kiépítésére adnak lehetőséget a tervezett 30 gigawattnál. A kormány az NVE ajánlásai alapján a területek részletes értékelése alapján hozza majd meg a döntést a konkrét kivitelezési tervekről.

A norvég kormány márciusban hirdetett először tendert kereskedelmi célú tengeri szélerőműparkok kivitelezésére összesen 3,75 gigawatt áramtermelési kapacitással. Egyúttal bejelentette, hogy 2025-ben újabb tendert hirdet meg. Az egyébként is jelentős olaj- és gáztermelő, valamint vízenergia-termelő Norvégia teljes áramtermelési kapacitásának

2040-re már mintegy 75 százalékát adja majd az addigra kiépíteni tervezett 30 gigawattos tengeri szélerőműves kapacitás.

A Multiconsult tanácsadó cég áprilisban készült tanulmánya alapján a norvég partok mellett 340 gigawattos áramtermelési kapacitást, a kormány által tervezettnek akár a tízszeresét is ki lehetne építeni. A projekt kritikusai szerint azonban az ilyen hatalmas kapacitás-előrejelzések csak elmérgesítik a tengeri szélenergiáról folyó vitát és szükségtelenül kiélezik a konfliktust az egyéb tengeri érdekeltségű gazdasági ágazatokkal, például a halászattal, de akár még a környezetvédő csoportokkal is.

(Forrás: MTI. Nyitókép: az Arkona szélerőműpark a Balti-tengeren, fotó: Bernd Wüstneck/picture alliance/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Földhő, hőszivattyúk, nap- és szélenergia váltaná ki Bécs földgázszükségletét

Több mint egymilliárd eurót költ a város a függetlenedésre.

Befogná az EU a tengeri szeleket

Sokszorosára növelnék a tengeri szélenergia-termelési kapacitást.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
53% Igen, de menedzselhető.
37% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés