235 ezer műholdfelvétel nem hazudik.

A Coloradói Állami Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill-i campusának szakemberei az Egyesült Államokról 1984 és 2018 között készült 235 ezer műholdfelvételt tanulmányozva nézték meg, miként változott a nagy, legalább hatvan méter széles folyók többségének a színe az érintett időszakban.

A kutatók megállapították, hogy a vizsgált folyók nagyjából egyharmadának megváltozott a domináns színe a harmincnégy év alatt.

Összességében a megfigyelések 56 százalékában a domináns szín a sárga volt, ami nagy mennyiségű üledékre utal, és 38 százalékban többnyire zöld, ami az algák megszaporodását jelzi. A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy egy folyó színe nem feltétlenül függ össze az egészségi állapotával. Az üledékmennyiség növekedését eredményezheti például a szokásosnál több eső.

A zöld színért gyakran a mezőgazdasági területekről a folyókba kerülő trágya a felelős. Korábbi kutatások szerint az amerikai folyókban lévő mezőgazdasági anyagok bekerülnek az óceánba, algavirágzást és oxigénben szegény halálzónák kialakulását eredményezve.

A kutatók szerint a folyók többségénél a színváltozás fokozatos volt, évek alatt ment végbe. Egy részük kevésbé természetes színekre váltott, aminek nagy valószínűséggel szennyezés vagy valamilyen szerves anyag áll a hátterében. A szakemberek azt is megállapították, hogy az Egyesült Államok nyugati és északi részén lévő folyók kékről zöldre, míg a keleten lévők inkább sárgára változtak.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
13% Naná, és nagyon keményen.
38% Igen, de menedzselhető.
50% Szerencsére nem.
Ezekkel a fotókkal sokkal jobban telik a karácsonyi punnyadás – figyelmeztetünk, nehéz lesz abbahagyni
Hirdetés