Csökkentenék a károsanyag-kibocsátást és az energiafüggőséget.

Budapest városvezetésének tervei szerint 2030-ig a jelenlegi napelemkapacitásokat 130-szorosra kell növelni. A cél lakosonként legalább öt négyzetméternyi napelem telepítése, ez rendkívül ambiciózus terv – mondta Karácsony Gergely főpolgármester.

A napelemtelepítés jogi, műszaki és pénzügyi akadályait feltérképező munkát az EUKI (Europäische Klimaschutzinitiative, Európai klímavédelmi kezdeményezés) német kormányzati ügynökség csaknem hatszázezer euróval (mintegy 210 millió forinttal) segíti.

Ámon Ada, a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályának vezetője, a projekt szakmai felelőse arról beszélt, hogy a város klímastratégiájában megfogalmazott célok szerint

tíz éven belül a budapesti lakások egyharmada energetikai korszerűsítést hajt végre:

1500 MW-ra nő a Budapesten működő napelemek teljes kapacitása, a távhőellátás legalább fele megújuló energiából származik majd, továbbá legalább harmadára csökken a személyautóval közlekedők aránya, nő a városi zöldterületek mérete és a helyi jelentőségű védett természeti területek nagysága.

Ez is érdekelhet:

Az megvan, hogy már öt óceánja van a Földnek?

Legtöbbünk valószínűleg még csak háromról, max négyről tanult az iskolában. Egy ideje azonban már az ötödik létezését is pedzegették, mostanra pedig hivatalossá vált a dolog.

(Forrás: Főpolgármesteri Hivatal, MTI. A kép illusztráció.)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve