Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is! Foci-vb 2026
Kövesd velünk a vb legfontosabb pillanatait!

Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A végítélethez pedig ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség. Rachel Bronson, az Atomtudósok Bulletinjének elnöke szerint az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, nem értékelhető a stabilitás jelének, hanem inkább nyomatékos figyelmeztetésnek.

„Ez az állapot olyan nyugtalanító, mint amilyen a hidegháború legveszélyesebb korszakában volt” – tette hozzá.

Jerry Brown és Robert Rosner

A BAS kutatói és szakértői évente kétszer gyűlnek egybe, hogy kiértékeljék az év világszintű eseményeit és döntsenek arról, milyen irányba mozduljanak a végítélet órájának mutatói. 2018-ban a nukleáris fegyverek és a globális felmelegedés okozta fenyegetés miatt mozdultak a mutatók közelebb a világ megsemmisüléséhez. A szakértők szerint az emberiségnek

két szörnyű és párhuzamos egzisztenciális fenyegetéssel kell szembenéznie: ezek a nukleáris fegyverek és a klímaváltozás.

Jerry Brown egykori kaliforniai kormányzó, a BAS ügyvezető elnöke szerint minél tovább maradnak ebben a meggondolatlan valóságban a világ vezetői és lakói, annál valószínűbb, hogy meg fogjuk tapasztalni az elképzelhetetlent.

Ez is érdekelhet:

Egy gép 1972-ben megjósolta a világvégét, amely sajnos egyre elképzelhetőbb

Figyelembe vette a szennyezettség és a népesség növekedésének mértékét, valamint a fogyóban lévő fosszilis energiaforrásokat is.

(forrás: Livescience, BBC, MTI)

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Boldog születésnapot, Hugh Laurie!

Vanessa választhat, hogy dalt vagy forgatókönyvet írjunk neki

Apa leszel? Itt a könyv, amitől az egész kaland sokkal jobb lesz

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Idén tervezel külföldi nyaralást?
45% Igen
46% Nem
9% Már voltam idén külföldön nyaralni